Primera División: Mourinho szerint jelenleg nincs csapata

2012.09.16. 10:22
Címkék
Súlyos kritikával illette a Real Madrid játékosait a bajnoki címvédő csapat portugál vezetőedzője, José Mourinho a Sevillától szombat este elszenvedett 1–0-s bajnoki vereség után.

A szakember a meccset követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Az a benyomásom, hogy jelenleg nincs csapatom."

„Pocsékul futballoztunk az első perctől az utolsóig. A Sevilla győzelme a legteljesebb mértékben megérdemelt, ahogyan a mi vereségünk is az – szögezte le Mourinho. – Nálunk néhányan nem gondolkodnak csapatban úgy, hogy mi egy közösség vagyunk, s ha tehettem volna, nem kettő, hanem hat játékosomat cserélem le. A helyzetért azonban nem csak a futballistáimat okolhatom, mivel én vagyok az edző, a felelősség is az enyém" – hangoztatta a tréner.

Azzal, hogy a Real kikapott Sevillában, egy győzelem és egy döntetlen mellett második vereségét könyvelhette el, és máris nyolcpontos hátrányba került a nagy rivális, eddigi mind a négy bajnokiját megnyerő Barcelonával szemben.

Legfrissebb hírek

A világszövetség szintetikus tollaslabdákat tesztel

Egyéb egyéni
17 perce

Liga 2: Huszti Andrásékat is legyőzte a Sepsi

Minden más foci
25 perce

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n

Egyéb egyéni
32 perce

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
43 perce

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
56 perce

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott

Egyéb egyéni
56 perce

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
2 órája

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik