Barcelona: kétéves szerződésről egyeztek meg Vilanovával

2012.06.13. 20:49
null
Vilanovával kétéves szerződésben egyztek meg (Fotó: fcbarcelona.cat)
Címkék
A korábbi híreknek megfelelően a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona kétéves szerződést kötött Tito Vilanovával, a Pep Guardiola utódjának kinevezett vezetőedzővel. A katalánok hivatalosan péntek kora délután tartanak sajtótájékoztatót a témában.

Az már Guardiola távozásakor biztos volt, hogy pályaedzője, Vilanova lép az örökébe, a szerződés pontos részleteiben mostanra tudtak megállapodni. Andoni Zubizarreta sportigazgató – akivel szintén ma egyeztek meg a hosszabbításról – Guardiola búcsújának bejelentésekor azzal érvel az új főnök mellett, hogy maximálisan tisztelik emberként és szakemberként is. Mivel Guardiola stábjában dolgozott, tökéletes ismeretei vannak úgy a csapat játékrendszerét, mint az egyéni képességeket, felkészültséget illetően. „Más ember, de a céljai, az ideológiája megegyezik Guardioláéval" – mondta Zubizarreta.

A szerződés ünnepélyes aláírására péntek délben kerül sor, majd fél egytől kerül sor a hivatalos fotózásra, 13 órától pedig Sandro Rosell elnök és Zubizarreta részvételével tartanak sajtótájékoztatót a stadionban.

Vilanova másfél évvel idősebb Guardiolánál, amíg azonban utóbbi 1990-ben a katalánok tartalékjai közül a felnőttek közé léphetett, neki távoznia kellett a klubtól. Tíz évig így is profi futballistaként kereste meg a sangríára valót, majd a Barcelona melletti külvárosban, Terrassában vállalt szakmai munkát. Ezt cserélte fel a Barcelona hívására, 2007-ben együtt irányíthatta a tartalékokat a harmadosztályban Guardiolával, majd az osztályváltás után ők csapatot is váltottak: a főnökkel együtt elfoglalták a holland páros, Frank Rijkaard és Johan Neeskens örökét.

Úgy látszik, ez a kétéves szerződések napja: a Chelsea is ennyi időre nevezte ki menedzsernek Roberto Di Matteót.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
1 órája

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
3 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
4 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik