Barcelona: Alexis Sánchez, Rossi és Neymar is a kiszemeltek között

2011.05.10. 11:56
Címkék
A Marca értesülései szerint a Barcelona szeretné még jobban megerősíteni a támadószekcióját a nyár folyamán, a jelöltek közt ott van az Udinese chilei kiválósága, Alexis Sánchez, valamint a Villarrealos Giuseppe Rossi és a brazil Neymar is.

A hírek szerint az Udinese 40 millió euró ellenében el is engedné a 22 esztendős Sánchezt, amit viszont a Barca kissé sokall – igaz, az előző idényben David Villáért ugyanennyit fizettek, míg egy évvel korábban Zlatan Ibrahimovicért negyvenöt milliót plusz Samuel Eto'o játékjogát adták.

„Kiváló lehetőség lenne a Barcához igazolni, de nem szeretek ilyesmikről beszélni azelőtt, hogy bármi konkrétum is lenne az ügyben" – vélekedett Sánchez, aki ebben az idényben 12 bajnoki góllal segítette a jelenleg a BL-indulást érő, negyedik helyen álló Udinesét.

Giuseppe Rossit is szóba hozták a gránátvörös-kékekkel, ám az ő szerződtetése sem lenne olcsó mulatság a katalánok számára, lévén, hogy csapata a Villarreal valószínűleg a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat a következő idényben, amelyben ha ráadásul pályára lép, nem is szerepelhetne más csapatban a legrangosabb nemzetközi kupa 2011–12-es szezonjában.

A Marca a fiatal Neymart véli a harmadik nyári kiszemeltnek, ám a 19 éves tehetség nehezen kezelhető személyisége még a Barcát is elrettentheti annak ellenére, hogy a brazil támadót a jövő egyik legnagyobb ígéretei közt tartják számon a szakemberek.

Legfrissebb hírek

Máris megszületett az idény gólja az NB I-ben? – videó

Labdarúgó NB I
14 perce

NB I: Debrecen–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
14 perce

Orbánhoz hétfőn szaúdi orvos érkezett volna, de közbeszólt egy sérülés...

Légiósok
25 perce

NB II: Szentlőrinc–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
38 perce

Varga Barnabás duplázott az AEK Athén felkészülési mérkőzésén

Légiósok
48 perce

Vízilabda: újabb magabiztos magyar győzelem az U16-os leány-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Norris magabiztos sikert aratott Verstappen és Antonelli előtt; Piastri kiesett a Hungaroringen

F1
1 órája

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
1 órája