Gorka Iraizoz kivédte a Real Madrid szemét

Vágólapra másolva!
2010.01.16. 21:56
null
A gyorsan előnyt szerző Bilbao szervezett védőmunkájával kerekedett a Real Madrid fölé (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a Real Madrid Bilbaóba látogatott, és 1–0-s vereséget szenvedett az Athletic vendégeként.

Pattogósan kezdett a baszk alakulat. No igen: Bilbaóban a Real Madrid ellen aligha lehet a mérkőzést finoman, óvatosan, kóstolgatással kezdeni a hazaiaknak. Ezúttal sem volt szó semmi ilyesmiről

Az Athletic gyorsan és erőszakosan lépett fel, így a még fel sem ocsúdó madridiak ellen előbb egy kapufát ért el, majd a harmadik percben már a vezetést is megszerezte.

Bal oldali szögletet követően a labdába az ötösön helyezkedő Lassana Diarra csúsztatott bele, saját maga és csapata pechjére az így lett jó a középen üresen felejtett Fernando Llorentének, aki az ötösről a tehetetlen és kiszolgáltatott Iker Casillas mellett a hálóba fejelt. (1–0)

Innentől kezdve átvette a játék irányítását a gyorsan felébredő Real, egymás után jöttek a madridi helyeztek, de azok sorra ki is maradtak. A hazaiak kizárólag a kontrákra építettek, illetve lelkes, fegyelmezett védőmunkájukra, amely meg is hozta az eredményt.

Hiába próbálkoztak a vendégek távoli lövésekkel, szélről belőtt-beívelt labdákkal, kényszerítőkkel kijátszani a házigazdákat, mindezt nem sok sikerrel tették. Illetve a feladatnak ezt a részét azért jónéhányszor sikerült megoldaniuk, de ott volt még a bilbaói kapuban Gorka Iraizoz, akinek ezen az estén nagy valószínűséggel akkor sem lőttek volna gólt a madridiak, ha éjfélig játszanak. Hiába támadott Benzema – a francia helyére a hajrában Raúl állt be – , Kaká, Cristiano Ronaldo, vagy éppen a második félidőben érkező Guti, egyikük sem tudta feltörni a bilbaói falat.

Harmadik vereségét szenvedte el a Real Madrid, a harmadikat vendégségben. A Bilbao kilencedszer nyert, kilencedik hazai mérkőzésen ötödször, így továbbra is versenyben van a kuparészvételt jelentő helyekért.

A Real Madrid a november végi, barcelonai El Clásico óta nem vesztett bajnokit, négy meccset nyert meg, bár legutóbbi idegenbeli fellépésén, az Osasuna vendégeként csupán egy pontot szerzett. Ahogy ezúttal, úgy akkor sem tudott gólt szerezni a királyi gárda.

PRIMERA DIVISIÓN 
18. FORDULÓ
Athletic Bilbao–Real Madrid 1–0 (Llorente 3.)

 

Legfrissebb hírek

Vlaszák Géza: Furcsa lesz a jövő ZTE nélkül

Labdarúgó NB I
26 perce

Gyönyörű menyasszony volt a győriek átlövője, Veronica Kristiansen

Kézilabda
35 perce

Tóth Edmond: Ezzel a céllal nagyon is tudok azonosulni

Kézilabda
51 perce

NB I: a DVSC elindult az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
1 órája

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
1 órája

F1 75: Fangio első hazai győzelme a Ferrari sikertelen óvása után

F1
1 órája

Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik