Spanyolország: a Valencia fegyelmi eljárást indít Ayala ellen

2006.08.13. 12:55
Címkék
Fegyelmi eljárást indít Roberto Ayala (képünkön) ellen az FC Valencia. Ezt a spanyol futballklub közleményben jelentette be, miután az argentin válogatott játékos a héten a nyilvánosság előtt bírálta "kenyéradóját".

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Ayala Juan Bautista Soler klubelnökkel és Amedeo Carboni sportigazgatóval szemben fogalmazott meg kritikát, azzal vádolva őket, hogy becsapták, mert az ígéretükkel szemben még nem hosszabbítottak vele szerződést.

"Itt akartam maradni a pályafutásom végéig, de ez az álom most már semmivé foszlott, mert egyes emberek nem tartották be az adott szavukat – jelentette ki a 105-szörös válogatott védő.

"Bánt, hogy pont annál a klubnál csaptak be, amelyért mindent odaadtam – folytatta a 33 éves klasszis. – Egyszerűen kikényszerítették belőlem a döntést, és meg kellett mondanom az edzőnek, illetve az elnöknek, hogy távozni akarok."

A fenti nyilatkozatra a Valencia azzal válaszolt, hogy szerinte Ayalát jobban érdekli a pénz, mint az, hogy a Valencia játékosa marad-e vagy sem.

"Mélységesen sajnálom ezt a nyilatkozatot, amely a lehető legalkalmatlanabb pillanatban jött – mondta a klub hivatalos internetes oldalán Carboni sportigazgató. – Mindezzel egy időben ugyanis éppen arra készültünk, hogy kifejezzük ragaszkodásunkat azokhoz a játékosokhoz, akik valóban elkötelezettek a Valencia iránt, és nem elsősorban a csekkek érdeklik őket."

Roberto Fabian Ayala 2000-ben igazolt az AC Milantól a Mestalla-stadionba, és a jelenlegi szerződése a 2006–2007-es idény végén jár le.

Biztosan nem marad majd csapat nélkül, a Valencia regionális riválisa, a Villarreal máris jelezte, hogy igényt tartana az argentin válogatott korábbi csapatkapitányára.

Ugyanakkor Valenciában a hivatalos álláspont egyelőre az, hogy nem tárgyalnak a játékosról, akit szombaton a lelátóra száműztek, amikor a csapat 20 ezer néző előtt 2-0-ra legyőzte az olasz AS Romát a Mestallában.
Legfrissebb hírek

A Vasas egyenlített Kispesten

Labdarúgó NB I
7 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
8 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
31 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
45 perce

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
46 perce

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
54 perce

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája