Spanyolország: meg akarták lincselni a bírót

2005.10.27. 16:58
Címkék
Nagyon elégedetlen volt a Betis szurkolótábora Rubinos Perez játékvezető ténykedésével: a bíró vitatható büntetőt adott ellenük, majd két sevillait is kiállított.
Rubinos Perez épp az egyik bűnjelet viszi le a pályáról
Rubinos Perez épp az egyik bűnjelet viszi le a pályáról
Rubinos Perez épp az egyik bűnjelet viszi le a pályáról
Rubinos Perez épp az egyik bűnjelet viszi le a pályáról
Alig tudott elmenekülni a feldühödött hazai szurkolók elől Antonio Rubinos Perez, a szerdai Betis-Villarreal (2-3) mérkőzés játékvezetője.

A madridi játékvezetőre azért volt dühös a szurkolótábor, mert megítélt a Villarreal javára egy vitatható büntetőt, s miután Doblas kapus megfogta a labdát, újrarúgatta a tizenegyest. Az ismétlésből Riquelme már eredményes volt.

Az eset után Rubinos Perez leküldte a reklamáló Joaquint és Mellit is. Az utolsó percben egyenlíthetett volna a Betis, ám ekkor les miatt annulálta a spori a gólt.

A 38 éves bíró ezek után már csak rendőri kísérettel tudott lejönni a pályáról, a szurkolók ugyanis közben mindenféle tárgyakat dobáltak a pályára, az egyik asszisztenst el is találták.

Rubinos Perez kálváriája az öltözőbe vonuláskor még nem ért véget, ugyanis a szurkolók megpróbáták felfeszíteni az öltöző ajtaját, majd amikor a bíró megpróbált elmenekülni a városból, bezúzták egy kővel az autója szélvédőjét.

A játékvezető ténykedésével a hazai csapat elnöke sem volt megelégedve. Angel Martin elmondta, hogy bár ő sohasem szokta kritizálni a bírókat, Rubinos Perez működése és viselkedése túlment minden határon. "Arrogáns volt és következetlen" - tette hozzá Martin. Az eset érdekessége, hogy eredetileg nem is Rubinos Perez vezette volna a meccset...

Az elmúlt hetekben különösen sok kritika érte a spanyol játékvezetők teljesítményét, elsősorban a Real Madrid együttesénél bírálták őket, miszerint ítéleteikkel a Barcelonának kedveznek.

Eduardo Iturralde González, a baszk FIFA-bíró korábban elmondta, hogy a klubok részéről hatalmas nyomás nehezedik a játékvezetőkre, akik azonban emberek és tévedhetnek. Iturralde még azt is hozzátette ehhez, hogy szerinte a spanyol játékvezetők a legjobban felkészített sípmesterek a világon.

A hibák ellenére a spanyol játékvezetők rendre fontos feladatokat kapnak a nemzetközi porondon. Manuel Mejuto González tavaly részt vett az Eb-n, míg idén a BL döntőjében működött közre, illetve ő és Luis Medina Cantalejo esélyes a jövő évi világbajnokságon való részvételre is.
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
33 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
48 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája