Kikapott a Getafe és a Valencia

Vágólapra másolva!
2005.10.27. 22:32
Címkék
Két fölényes hazai siker és két döntetlen volt a csütörtöki első négy találkozó mérlege. Az eddig remekül szereplő Getafe nem várt nagy pofonba szaladt bele San Sebastianban. A Valencia is váratlanul kapott ki otthon a Sevillától.
Aimarék felörlődtek Javi Navarro és védőtársai szorításában
Reuters
Aimarék felörlődtek Javi Navarro és védőtársai szorításában
Aimarék felörlődtek Javi Navarro és védőtársai szorításában
Reuters
Aimarék felörlődtek Javi Navarro és védőtársai szorításában


A spanyol labdarúgó-válogatott pótselejtezői miatt előrehozta a szövetség a 11. fordulót a bajnokságból.

Az első nyolc fordulóban remekül szereplő, mindössze egy vereséget szenvedő Getafe San Sebastianba látogatott a Real Sociedadhoz. Bernd Schuster legénységének a tervei hamar szertefoszlottak a mérkőzésen, ugyanis a hazaiak nagy munkabírású középpályása, Aranburu már bevette a kaput, ezt a nyáron a CSZKA Moszkvával hírbe hozott, ám mégis maradó török Nihat Kahveci megtoldotta egy újabb találattal.

Az első félidő hajrájában még egy büntetőhöz is jutott a baszk együttes Kovacsevics megrángatása után és Prieto kíméletlen ítéletvégrehajtónak bizonyult. A második félidőben a Real Sociedad tartotta az eredményt, az eddig listavezető vendégek nem tudtak változtatni.

Fölényesen nyert hazai pályán az Atletico Madrid is, amely az újonc Cadizt fogadta. Az első félidő közepén a fölényben játszó fővárosiaknak a nyáron igazolt Maxi Rodriguez szerezte meg a vezetést. A második játékrészben a végig remekül játszó Petrov remekül ívelt középre egy sarokrúgást a bal oldalról, és az előrehúzódó Pablo Ibanez óriási gólt fejelt Armando hálójába.

Nem sokkal a lefújás előtt a csereként beállt argentin Galletti kilépett a lesre játszó védők közül, és a tehetetlen kapus lába között a hálóba gurítva beállította a végeredményt.

Az eddig gyengén szereplő Alaves a kisebbik barcelonai csapatot, az Espanyolt fogadta, és bár Sarriegi a 13. percben megszerezte a vezetést, még ki sem örülhették magukat a baszkok, amikor Luis Garcia egyenlített. A 61. percben Pino Zamorano bíró leküldte a pályáról az Alaves gólszerzőjét, Sarriegit, aki felvágta Tamudót. A hazaiak ekkor már az egy pontnak is örültek volna, de végül mégis dühösek lehettek, ugyanis Aloisi az utolsó percben a felső lécet találta el.

Zaragozából egy pontot elhozott a Santander, miután Diego Milito okos fejesgólját Aganzo a második félidőben kiegyenlítette egy hatalmas védelmi hiba után.

A forduló zárómérkőzésén a Valencia elszalasztotta a nagy lehetőséget, hogy győzelme esetén az élre álljon, ugyanis hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Sevillától. Adriano remek szólója után Luis Fabiano látványos sarkalással szerzett vezetést az andalúzoknak, majd Alves nagy szólója után egy beadást Ayala a saját kapujába passzolt. A Valencia így az első hely helyett a kilencediken áll...


11. forduló:

Atletico Madrid-Cadiz 3-0 (1-0)
G: Maxi Rodriguez (23.), Pablo Ibanez (64.), Galletti (87.)

Alaves-Espanyol 1-1 (1-1)
G: Sarriegi (13.) ill. Luis Garcia (14.).
Kiállítás: Sarriegi (61.-Alaves)

Real Sociedad-Getafe 3-0 (3-0)
G: Aranburu (4.), Nihat (16.), Prieto (39.-11-es).

Zaragoza-Santander 1-1 (1-0)
G: D. Milito (36.) ill. Aganzo (69.)
A bajnokság állása:
1. Osasuna 9 6 - 3 12-10 +2 18
2. Getafe 9 5 2 2 16-12 +4 17
3. Barcelona 9 4 4 1 19-10 +9 16
4. Celta Vigo 9 5 1 3 11-9 +2 16
5. Real Sociedad 9 5 1 3 15-14 +1 16
6. Real Madrid 9 5 - 4 19-11 +8 15
7. Villarreal 9 4 3 2 16-11 +5 15
8. Sevilla 9 4 3 2 9-5 +4 15
9. Valencia 9 4 3 2 14-13 +1 15
10. Deportivo La Coruna 9 3 4 2 12-11 +1 13
11. Atletico Madrid 9 4 1 4 10-9 +1 13
12. Cadiz 9 3 3 3 7-9 -2 12
13. Malaga 9 3 1 5 13-12 +1 10
14. Zaragoza 9 1 6 2 11-13 -2 9
15. Racing Santander 9 2 3 4 4-6 -2 9
16. Betis 9 2 3 4 7-15 -8 9
17. Espanyol 9 2 2 5 6-11 -5 8
18. Mallorca 9 2 2 5 8-17 -9 8
19. Alaves 9 1 4 4 8-14 -6 7
20. Athletic Bilbao 9 1 2 6 9-14 -5 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik