Spanyolország: tiltakozik a Barca a Beckham-ügyben

2005.10.26. 12:55
Címkék
David Beckhamet a hétvégén kiállították, azonban mégsem kell kihagynia egyetlen mérkőzést sem
Szabó Miklós
David Beckhamet a hétvégén kiállították, azonban mégsem kell kihagynia egyetlen mérkőzést sem
David Beckhamet a hétvégén kiállították, azonban mégsem kell kihagynia egyetlen mérkőzést sem
Szabó Miklós
David Beckhamet a hétvégén kiállították, azonban mégsem kell kihagynia egyetlen mérkőzést sem

Bírálta az FC Barcelona a Spanyol Labdarúgó Szövetség versenybizottságának tegnapi döntését, miszerint visszavonták David Beckham egymeccses eltiltását, ami automatikusan járt volna az angol középpályás hétvégi kiállítása miatt.

Az angol válogatott csapatkapitányának azért kellett elhagynia a pályát a Valencia elleni bajnokin, mert megtapsolta Dauden Ibanez játékvezetőt.

A katalán klub azért méltatlankodik a döntés miatt, mert hasonló kérelemmel fordultak a szövetséghez, ugyanis szerintük Lionel Messi sárga lapja jogtalan volt.

Az argentin támadót műesés miatt figyelmeztette a játékvezető az Osasuna elleni találkozón. "Azért nem értjük a szövetség döntését, mert a videofelvételeken is jól látható, hogy a védő szabálytalanul állította meg Messit" – fogalmazott Frank Rijkaard, a Barcelona vezetőedzője.

A mérkőzés után Cesar Cruchaga, a fiatal játékost buktató védő is elismerte, hogy szabálytalankodott az említett szituációban.
Az NSO ajánlja:
A SPANYOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
FORDULÓRÓL FORDULÓRA
A SPANYOL BAJNOKSÁG SZURKOLÓI FÜZETE (letölthető)
Minden, amit a bajnokságról tudni kell
Szurkolói szoftverek
Futball-lexikon

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
32 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
47 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája