Utánpótlássport
2020.05.05. 19:45

Vívás: „A gyerekeket nem most kell megtanítani vívni”

„Mindenki reménykedik abban, hogy be lesz pótolva az erőpróba, de konkrét fejlemények egyelőre nincsenek ezzel kapcsolatban. A gyerekeket nem most kell megtanítani vívni, szerintem hat-nyolc hét alatt fel tudunk készülni rá. Ebből kiindulva, ha augusztusban elkezdünk keményen dolgozni, akkor viszonylag hamar elérhetjük a kívánt formát” − fejti ki véleményét a kadét fiú kardvívó-válogatott vezetőedzője, Ravasz Etele az elhalasztott utánpótlás-világbajnokság esetleges őszi megrendezéséről.
Utánpótlássport
2020.05.05. 16:43

Úszás: „A legjobb döntés született a junior Eb törlésével”

A LEN törölte az év legrangosabb korosztályos úszóeseményét, az aberdeeni junior Európa-bajnokságot. A magyar utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Petrov Iván maximálisan egyetért a döntéssel.
Utánpótlássport
2020.05.05. 14:38

Torna: a szövetség nem azt mondja, hogy meg kell kezdeni a munkát

Lehetőségeikhez mérten a tornászok is igyekeznek munkába állni a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet után. Altorjai Sándor főtitkár szerint legalább annyi felkészülési időre lesz szüksége a fiataloknak, mint amennyi kimaradt.
Utánpótlássport
2020.05.05. 09:01

Tenisz: a 17 éves Velcz Zsombor keményen megküzd álmaiért

A Match-Point Tennis Club színeit képviselő Velcz Zsombor noha nem érte el tavaly fő célját, idén újult erővel üldözi tovább álmait. A Mol Alapítvány által támogatott sportoló ígéretesen kezdte 2020-at: egyesben életében először döntőzhetett a felnőtt országos bajnokságon, Görögországban pedig első győzelmét aratta a profik között.
Utánpótlássport
2020.05.04. 19:00

Atlétika: Székesfehérváron még várnak az újraindulással

Kormányrendelet ide vagy oda, úgy néz ki, hogy vidéken sem egyről a kettőre áll helyre a sportélet: a székesfehérvári ARAK Akadémia atlétáira két hétig még nem vonatkoznak az enyhítések.
Utánpótlássport
2020.05.04. 17:13

Kosár: óvatosan indítanák újra az életet a Vasasban

Május 4-től az egész országban megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzéseken való részvétel. Vajon miként indítják újra az életet a Vasas Akadémia férfi kosárlabda-szakosztályában?
Utánpótlássport
2020.05.04. 15:09

Kézilabda: részfeladatok után vezérszerep juthat a DVSC fiataljainak

Új vezetőedzővel és fiatal kerettel vág neki a következő évadnak a Békéscsabai ENKSE együttese, amely négy ígéretes debreceni játékost vett kölcsön. A trénert, Vida Gergőt kérdeztük.
Utánpótlássport
2020.05.04. 09:00

Labdarúgás: a Mészöly Focisuli nem kényszeríti edzésre a gyerekeket

„Senkit nem kényszeríthetünk, hogy részt vegyen a csoportos foglalkozásokon, az újrakezdés csak önkéntes alapon történhet” – vallja Újvári Gábor, a Mészöly Focisuli SE szakmai alelnöke, aki szerint noha a versenyidőszakot nem az otthonmaradásra találták ki, a gyerekek így is hasznosan töltik el a Digisulis mindennapokat.
Utánpótlássport
2020.05.03. 15:43

Wladár Sándor: Az utánpótlást féltem a leginkább

„Négyezer-nyolcszáz gyermekről, illetve az edzőikről van szó, akik most nehéz helyzetbe kerültek” – mondta a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor. A sportvezető arról is beszélt, hogy keresik az áthidaló megoldásokat a problémára.
Utánpótlássport
2020.05.03. 14:36

Kosárlabda: Tóth Franka gőzerővel készül az érettségire

A karanténban töltött időszakról, a járványhelyzetről és az érettségire való felkészülésről beszélt a többszörös utánpótlás Európa-bajnoki érmes kosárlabdázó, Tóth Franka a klubja, az ELTE BEAC Újbuda honlapjának.
Utánpótlássport
2020.05.03. 12:16

Labdarúgás: Kiss Ágostonnak bejött a németországi futballkaland

Dortmund, Schalke, Leverkusen, Mönchengladbach… Veretes ellenfelekben nem szenvedett hiányt az Arminia Bielefeld U19-es együttesében védő Kiss Ágoston, aki megtalálta számításait és szerencsére nem unatkozik a junior Bundesligában. Jövőjével kapcsolatban viszont egyelőre sötétben tapogatózik.
Utánpótlássport
2020.05.03. 08:59

Öttusa: a járvány ugat, a Trion SC halad

A Trion SC fiatal öttusázói remek edzéshelyszínen, a megszokott intenzitással „vészelhetik át” a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet.
Utánpótlássport
2020.05.02. 17:39

Atlétika: a kalapácsvető Rába Dániel most is a lehetetlent akarja

„A lehetetlent kell akarni ahhoz, hogy elérjem a lehetségest” – vallja a Dobó SE 22 éves kalapácsvetője, Rába Dániel, akinek az olimpia egyéves elhalasztása esélyt teremtett a tokiói ötkarikás játékokon való részvételre.
Utánpótlássport
2020.05.02. 15:00

Kállai Gábor Maradj otthon, és sakkozz! című szombati rovata

Maradj otthon, és sakkozz! címmel folytatódik a rovat, amelyet Kállai Gábor nemzetközi nagymester jóvoltából indított az Utanpotlassport.hu szerkesztősége. A kényszerű bezártságban bizonyára üdítő olvasmányélménnyel szolgálnak mind a fiataloknak, mind a szülőknek azok a történetek és gondolatok, amelyeket a 2002-ben ezüstérmes sakkolimpiai csapat kapitánya, a Testnevelési Egyetem mesteroktatója, az MTK Budapest sakkszakosztályának elnöke és vezetőedzője oszt meg az olvasókkal. A hetente szombaton megjelenő írásokban található feladványok megfejtéséhez sok sikert kívánunk!
Utánpótlássport
2020.05.02. 11:18

Úszás: egyre nagyobb álmokért küzdenek Keszthelyen a kiscápák

Az egyik fontos hazai utánpótlás-nevelő műhellyé nőtte ki magát a Keszthelyi Kiscápák úszóklubja. A klub elnöke, Szántó Kata elmondta, hogy a hazai korosztályos bajnoki címek után a közeljövőben a nemzetközi porondon is bizonyítanának.
Utánpótlássport
2020.05.02. 09:01

Cselgáncs: az ifi világbajnok Mamira Luca az idén is nagyot alkotna

A 40 kilogrammban ifjúsági világbajnok cselgáncsozóval, Mamira Lucával beszélgettünk a karanténidőszakról, az új súlycsoportjában tapasztaltakról, valamint az idei céljairól.

606

/

984