Férfi röpi: sima kecskeméti siker, kupadöntőben a Kaposvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 21:33
A Kecskemét három játszmában legyőzte a vendég Szolnoki Főiskola csapatát a férfi röplabda NB I egyetlen szerdai mérkőzésén, míg a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a Fino Kaposvár legyőzte a Dágot, és kettős győzelemmel jutott be a sorozat február 15-i fináléjába, ahol majd a kecskemétiekkel találkozik.

A kaposváriak az elődöntő első mérkőzésen 3:1-re győztek a tavalyi bronzérmes Dág otthonában, a visszavágót pedig hazai pályán szettveszteség nélkül nyerték.

A Magyar Kupa döntőjét február 15-én, vasárnap rendezik a fővárosban, a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában, ahol – ahogyan az elmúlt három évben is – a címvédő Gorter Kecskemét lesz majd a somogyiak ellenfele, míg a bronzéremért a Dág a MAFC-BME-vel csap majd össze.

A kupadöntő másik résztvevője, a Kecskemét is pályára lépett ma, akik bajnoki mérkőzésen fogadták a Szolnoki Főiskola csapatát. A bajnoki címvédő gárda három sima játszmában győzte le ellenfelét, s ezzel átvette a vezetést a tabellán az egy meccsel kevesebbet játszó Kaposvártól.

A női bajnokság szuperrangadóját csütörtökön rendezik majd, ahol a Vasas-Óbuda a Teva Gödöllőt fogadja majd 18 órától a Folyondár utcai sportcsarnokban. Ez a két csapat vezeti a bajnokságot, s ők játsszák majd a február 14-i női kupadöntőt is.

RÖPLABDA, MAGYAR KUPA ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
Fino Kaposvár SE–Dági KSE 3:0 (18, 23, 16)
Továbbjutott: a Kaposvár kettős győzelemmel.

FÉRFI NB I:
Gorter Kecskemét–Szolnoki FRKSI 3:0 (12, 14, 17)
Az állás:
1. Kecskemét 47 pont (17 mérkőzés), 2. Kaposvár 46 (16), 3. Kazincbarcika 41 (17), 4. Dág 37 (17), ...8. Szolnok 18 (18)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik