Benik Balázs is hajrázni szeret

– Volt nagy ünneplés vasárnap este?
– Persze, vigadtunk, de mivel hétfőn reggel mindenki dolgozni ment, megbeszéltük, hogy a nagy bulit egy másik időpontra halasztjuk – mondta Benik Balázs.

– Megbarátkozott már a gondolattal, hogy immár kétszeres abszolút magyar bajnok?
– Lassan kezdem. Reggel amikor felébredtem, rengeteg gratuláló üzenet volt a telefonomon és már vasárnap a célceremónia után is sok-sok pozitív visszajelzést kaptam.

– A kupával aludt?
– Nem, a mennyasszonyommal, mert a kupa kicsit karcolt volna... De a viccet félretéve, természetesen a győzelemért járó trófea is ott volt a szobában.


– Mi minden kellett ehhez a sikerhez?
– A legfontosabb a csapatmunka volt: körülbelül húsz ember dolgozott egész évben azért, hogy összejöjjön ez a siker. Nyolcan-tízen az autó felkészítésével foglalatoskodtak, a többiek koordinálták a munkát, a versenyeket. A család is sokat segített, no és a szurkolók is.

– Mit tehet egy drukker?
– Kilendít a lelki mélypontokról.

– Hogyan teheti ezt?
– Mondok egy példát: amikor Veszprémben el sem tudtunk rajtolni, mert elfolyt az olajunk, padlóra kerültem. Motiválatlan voltam, elment a kedvem mindentől. Aztán jöttek a drukkerek, biztattak, és azt mondogatták: csak a hetedik futam után van vége a bajnokságnak, ami nekem nagyon jól esett. És lám, nekik volt igazuk...

– Mikor gondolt rá először a hétvége folyamán, hogy meglehet a bajnoki cím?
– Az első pillanattól kezdve azért küzdöttem, hogy meglegyen. Tóthék és Spitzmüllerék is mögöttünk voltak, amikor kiestek. Azt megelőzően is úgy taktikáztam, hogy ha lőtávolon belül maradok Turi Tomihoz képest, a második napon megelőzhetem, és akkor én vagyok a bajnok. Végül erre nem volt szükség, hiszen mindhárman kiestek a versenyből. Nekünk pedig bevált a taktikánk...

– Mennyire volt a taktika része az óvatosság?
– Az első napon egyáltalán nem óvatoskodtunk, hiszen nyerni akartunk. Vasárnap azonban átgondoltuk a dolgot, a csapatvezetőség is óvatosságra intett. Sőt, az autót már az első nap végén „lecsavarták”, ami azt jelenti, hogy nem lehetett a maximumon használni. Mindezt azért, nehogy valami baja legyen.


– Az ember azért kezdi el a ralizást, mert élvezi a száguldást. A profi szemlélet azonban más. A bajnoki címért folyó ütközetek során sokszor minden a könnyed, élvezetes autózás elé kerül.
– Igen, ez pontosan így van. Az utóbbi években pokoli erős a mezőny, a taktika fontosabb szerepet játszik, mint valaha. Persze, ha jönnek a technikai gondok, cseszhetjük a taktikát, akkor hajrázni kell, nyomni a gázt tiszta erőből.

– A versenyzők többsége minden bizonnyal a hajrát élvezi a legjobban. Gondolom, ön sincs ezzel másként...
– Igen, szerintem is az a legrosszabb, amikor az ember nem tud úgy autózni, ahogyan kellene. Nehéz visszafogni magam, és nehéz visszafogni az autót. Amúgy óvatoskodva sokkal nehezebb menni, mint tiszta erőből.

– Előfordul, hogy túllő a célon? Hogy túlságosan belelendül és túl sokat kockáztat?
– Igen, de olyankor a navigátorom, Varga Pisti mindig hatásosan visszafog. Nagyon jó az összhang közöttünk, van amikor nem is szólal meg, mert nem akar kizökkenni az itinerolvasásból, egyszerűen csak elém teszi a kezét, és mutogat, hogy lassítsak. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni.

– Mi a legjobb a raliban?
– A rengeteg improvizáció. Igaz, hogy az idő ellen küzdünk, de nem zárt pályán, hanem erdőkben, mezőkön, lőtereken, mindig más és más pályaviszonyok között. Ehhez pedig kell az improvizáció. Nincs is annál jobb érzés, mint száguldani a pályákon, és látni a rengeteg nézőt az út szélén.

– Melyik a kedvesebb bajnoki cím? A három évvel ezelőtti, vagy a mostani?
- Szerintem ez. Mert tényleg hatalmas küzdelemben dőlt el. Azonos szintű autók, top pilóták versenyeztek egymással, és én lettem a bajnok. De várjon csak, az előző meg azért volt csodás, mert akkor állhattam először életemben dobogóra. Szóval inkább azt mondom, hogy mindkettő egyformán kedves a szívemnek.