„Sajnos, nem bírja az italt” – hazaküldték a dél-koreai vitorláscsapat edzőjét

2012.07.27. 12:57
null
Nem lesz ez rossz otthon, a tévében sem (Fotó: Action Images)
Címkék
Persze ez csak a közvetett oka a büntetésnek: Li Dzse Csol egy, a vitorlázó olimpikonok tiszteletére rendezett fogadás után ittasan ült a volán mögé, és a rend éber őrei lekapcsolták.

Nem mindenki tudja magát kivonni az olimpiai forgatag hatása alól, és ha még házhoz is jön a kísértés, akkor bizony egyesek hajlamosak csatát veszíteni. Így járt a dél-koreai vitorlázó csapat egyik edzője, Li Dzse Csol, aki a sportág küzdelmeinek otthont adó Weymouth város fogadására volt hivatalos. Előbb ivott, aztán vezetett, de elkapták, most pedig már úton van haza.

„Csapatunk egyik edzője, Li Dzse Csol részt vett egy banketten július huszonötödikén, ahol sört és bort ivott – áll az ázsiai ország sportági szövetségének sajnálkozó közleményében. – Az az igazság, hogy Li edző nem bírja az italt, és a rendőrség el is kapta, miután ittasan ült a volán mögé. Pár óra alvás után, hajnali öt órakor indult el edzést tartani a szövetségi alkalmazottak szállásáról, amikor megállította a rendőrség.″

A kelleténél kicsivel lazább trénert villámgyors eljárás után eltávolították a játékokról, és még 250 font büntetést is kell fizetnie: „A Dél-Koreai Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy példamutató büntetésként Li edzőt hazaküldjük a játékokról. Arra jutottunk, hogy munkatársunk nem bírta az olimpiával járó hatalmas pszichikai feszültséget. Ez szükséges lépés volt, szeretnénk minden eszközzel megelőzni, hogy hasonló eset forduljon elő a dél-koreai csapatnál.″

A szövetségi vezetők emellett remélik, hogy ezt a kellemetlen (ám kívülről szemlélve igen szórakoztató) esetet a maga javára tudja fordítani a csapat: azaz a fiúk és a lányok tanulnak Li edző hibájából, és érmekkel feledtetik a tréner kisiklását.

Legfrissebb hírek

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
23 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
41 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája