A litván Egerszegi plymouthi gimnazistaként lett nemzeti hős

Vágólapra másolva!
2012.07.31. 19:27
null
A célba érés pillanata: Rebecca Soni (balra) és Ruta Meilutyte (Forrás: Daily Mail)
Címkék
A 15 éves Ruta Meilutyte már egészen biztos, hogy egész Litvánia kedvence, miután hétfőn megszerezte hazája első olimpiai úszó érmét – mindjárt egy aranyat. Pedig csak a középdöntő volt a célja.

A női 100 mell fináléja után talán maga a győztes, a falat elsőként érintő Ruta Meilutyte volt a legjobban meglepődve, amikor felnézett az eredményjelzőre. A 15 éves litván leány – mint azt az edzője elmondta – azzal a tervvel állt rajtkőre Londonban, hogy a rendkívül sűrű mezőnyben bejusson a legjobb 16 közé. A tréner mégsem volt meglepődve a végeredménye – de erről majd később.

Először el sem hitte, hogy győzött (Forrás: Daily Mail)
Először el sem hitte, hogy győzött (Forrás: Daily Mail)

Ruta Meilutyte sztorija megér egy misét. Az ifjú úszófenomén nem otthon él, hanem az angliai Plymouthban, ott jár középiskolába, és ott vesz részt a helyi „Leander" névre keresztelt úszóprogramban.

Az persze nem volt kérdés, hogy litván színekben indul, ráadásul ő az egyetlen úszó a balti állam londoni küldöttségében. Virgilijus Alekna 2004-es athéni diadala óta az első litván olimpiai aranyat szállította. Méghozzá egy olyan futamban, ahol az első rajtot meg kellett ismételni egy téves rajtjelzés miatt. Ruta idegei azonban, úgy tűnik, már most is kötélből vannak: sem ez az incidens, sem az amerikai Rebecca Soni elképesztő hajrája nem tudta kizökkenteni a nyugalmából – kényelmesen, 8 század különbséggel nyert... Másfél másodpercet verve a háromszoros olimpiai bajnok, Leisel Jonesra.

De azért örült nagyon (Forrás: Daily Mail)
De azért örült nagyon (Forrás: Daily Mail)

„Az egyetlen akadály, amit le kellett győznie, az önmaga volt – mondta a litván lányt „szuper lány"-ként jellemző edző, Jon Rudd. – Teli volt a mezőny sok nagy csatát megélt, tapasztalt úszókkal, Ruta azonban a fiatalságot és a dinamizmust képviselte ebben a mezőnyben. Ráadásul ő egyáltalán nem aggódott amiatt, hogy mit mondanak róla az emberek, ha esetleg nem nyer. Az elődöntővel teljesítette a saját elvárásait, onnantól kezdve felszabadultan úszhatott."

Az éremátadás után pedig már boldogan mosolyoghatott (Forrás: Daily Mail)
Az éremátadás után pedig már boldogan mosolyoghatott (Forrás: Daily Mail)

1988-ban Egerszegi Krisztina 14 évesen nyerte első olimpiai aranyérmét: meglátjuk Ruty Meilutyte is hozzátesz-e még további négyet...

A plymouthi „Leander” program diákjai: Jamilia Lunkuse (ugandai úszó), Jade Howard (zambiai úszó), Tom Daley (brit műugró) és Ruta Meilutyte (Forrás: Daily Mail)
A plymouthi „Leander” program diákjai: Jamilia Lunkuse (ugandai úszó), Jade Howard (zambiai úszó), Tom Daley (brit műugró) és Ruta Meilutyte (Forrás: Daily Mail)
A Meilutyte család: a két fivér, Mindaugas és Margiris, az apuka, Saulius és a nagymama, Aldonas (Forrás: Daily Mail)
A Meilutyte család: a két fivér, Mindaugas és Margiris, az apuka, Saulius és a nagymama, Aldonas (Forrás: Daily Mail)
Legfrissebb hírek

A Szolnok 20 pontos hátrányból fordított, otthon is nyert a Paks ellen a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
46 perce

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
54 perce

Magyar sportdiplomaták jártak Kárpátalján

Egyéb egyéni
1 órája

Kajak-kenu: orosz versenyzők is indulnak a szegedi vk-versenyen

Kajak-kenu
1 órája

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
1 órája

Lemarad a klub-vb-ről a León, miután a CAS elutasította a fellebbezését

Minden más foci
2 órája

Már 30 ezer jegy gazdára talált a kupadöntőre

Labdarúgó NB I
2 órája

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik