Klose és Cissé remekelt, nyert a Lazio

Vágólapra másolva!
2011.10.30. 22:41
null
Klose ismét betalált, a Lazio ismét nyert (Fotó: Reuters - archív)
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) tizedik fordulójában a Lazio idegenben 3–0-ra legyőzte a Cagliarit, ezzel feljött a harmadik helyre a tabellán. A fővárosi együttesben Djibril Cissé két gólpasszt jegyzett, Miroslav Klose pedig betalált.

A Cagliari – mely ebben az idényben még nem kapott ki hazai pályán – kezdte jobban a találkozót, az első félórában két komolyabb helyzet is adódott a hazaiak előtt, az elsőnél azonban szinte a gólvonalról tisztázták a vendégek, míg a második kísérlet elkerülte a Lazio kapuját.

A futball egyik törvénye beigazolódott, miszerint a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat: a 39. percben egy szépen kidolgozott támadás végén Cissé készített le Senad Lulicnak, a bosnyák futballista pedig mintegy 22 méterről remekül tekert a bal alsóba. (1–0)

Öt perc múlva jött a hidegzuhany a Cagliari számára: Cissé kiváló jobb oldali beadására Miroslav Klose érkezett középen, és bevetődve, csukafejessel juttatta a labdát a hálóba, a játékvezető némi hezitálás után megadta a találatot, így kétgólos Lazio-előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulás után is a Cagliari volt kezdeményezőbb, a csereként beálló Víctor Ibarbo veszélyeztetett a 62. percben. A kolumbiai csatár a Cagliari eddigi kilenc bajnokiján egyaránt csereként lépett pályára.

A hajrában egy másik csereember, a bajnokságban először pályára lépő Tommaso Rocchi néhány perccel beállása után megszolgálta a bizalmat: egy jobb oldali beadást fejelt remekül kapura, Michael Agazzi a kapufára tolta a bólintást, ám a kipattanóra a rutinos csatár eszmélt leggyorsabban, és a hálóba pofozta a harmadik fővárosi gólt. Rocchi a 100. gólját szerezte a Lazio színeiben.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A Lazio győzelmével feljött a harmadik helyre a tabellán, letaszította a dobogóról az egyre jobb formába lendülő AC Milant.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 9 5 4 15–7 +8 19
2. Udinese 9 5 3 1 11–3 +8 18
3. Lazio 9 5 3 1 15–8 +7 18
4. Milan 9 5 2 2 19–14 +5 17
5. Napoli 9 4 2 3 13–7 +6 14
6. Catania 9 3 5 1 12–12 0 14
7. Siena 9 3 4 2 11–6 +5 13
8. Palermo 9 4 1 4 11–11 0 13
9. Cagliari 9 3 4 2 9–9 0 13
10. Fiorentina 9 3 3 3 10–8 +2 12
11. Genoa 9 3 3 3 13–12 +1 12
12. Parma 9 4 5 12–17 –5 12
13. Roma 9 3 2 4 11–11 0 11
14. Bologna 9 3 1 5 8–13 –5 10
15. Atalanta 9 4 3 2 12–12 0 9
16. Chievo 9 2 3 4 7–11 –4 9
17. Internazionale 9 2 2 5 11–16 –5 8
18. Novara 9 1 4 4 12–17 –5 7
19. Lecce 9 1 2 6 7–16 –9 5
20. Cesena 9 3 6 3–12 –9 3
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
10 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
16 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
31 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik