A Roma elkerülte az újabb hazai fiaskót

2012.04.28. 22:54
null
Cavani és Taddei akár „szinkronfocistának” is elmehetne (Fotó: Action Images)
Címkék
A Roma hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Napolival az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában. A szünetben egygólos hátrányban lévő vendégek a második félidőben fordítani tudtak, ám végül csak egy ponttal gazdagodtak, mivel a csereként beállt Fábio Simplício a 88. percben egyenlített a fővárosiak részéről.

A Roma szerdán hazai pályán 2–1-re kikapott a Fiorentinától, ezzel lépéshátrányba került a bronzéremért (és ezzel együtt a BL-helyért) zajló versenyfutásban, amelyben a Napoli is érintett. A „farkasok” nem engedhettek meg maguknak egy újabb botlást, és bár a nápolyiak kezdtek veszélyesebben, ezután a hazaiak – akiknél eltiltás miatt hiányzott De Rossi, Lamela és Osvaldo is – átvették az irányítást. A legközelebb Fernando Gago állt a vezetés megszerzéséhez, ám az argentin középpályás a 27. percben egy kipattanót követően az üres kapu mellé helyezett. Elképesztő hiba volt.

Negyedórával később talán még mindig emiatt hitetlenkedtek a hazai hívek, amikor csapatuk előnyhöz jutott, méghozzá formás támadás után: Totti, Rosi, Marquinho összjáték végén utóbbi szép mozdulattal juttatta közelről a hálóba a labdát.

A szünet után ismét a Napoli került fölénybe, ez pedig meg is hozta az eredményét. Szűk húsz perc alatt előbb Juan Zúniga, majd Edinson Cavani is a Roma kapujának bal oldalába zúdította a labdát, a két szépségdíjas találattal így már a vendégek álltak győzelemre.

Erről végül le kellett mondaniuk, mivel a csereként beállt Fábio Simplício a 88. percben megmentett egy pontot a Romának – gólja után pedig felszaladt a lelátóra, hogy csókot nyomjon szerettei homlokára. A döntetlennek leginkább a Lazio, az Internazionale és az Udinese szurkolói örülhetnek.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ SERIE A
35. FORDULÓ
Roma–Napoli 2–2 (Marquinho 41., F. Simplício 88., ill. Zúniga 49., Cavani 67.)
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 34 20 14 – 58–18 +40 74
2. Milan 34 21 8 5 64–27 +37 71
3. Lazio 34 16 7 11 50–43 +7 55
4. Napoli 35 14 13 8 62–43 +19 55
5. Internazionale 34 15 7 12 50–46 +4 52
6. Udinese 34 14 10 10 45–35 +10 52
7. Roma 35 15 6 14 55–50 +5 51
8. Catania 35 11 14 10 45–47 –2 47
9. Parma 34 11 11 12 46–51 –5 44
10. Chievo 35 11 11 13 30–41 –11 44
11. Siena 34 11 10 13 42–36 +6 43
12. Atalanta 34 12 13 9 38–36 +2 43
13. Palermo 35 11 9 15 48–54 –6 42
14. Bologna 34 10 12 12 35–40 –5 42
15. Cagliari 35 10 12 13 36–42 –6 42
16. Fiorentina 34 10 11 13 34–39 –5 41
17. Genoa 34 9 9 16 44–63 –19 36
18. Lecce 34 8 11 15 38–51 –13 35
19. Novara 34 6 10 18 29–57 –28 28
20. Cesena 34 4 10 20 21–51 –30 22

Az Atalantától hat pont levonva.

Legfrissebb hírek

Új európai kezdet, fél szemmel már Los Angelesre tekintve

Kosárlabda
1 perce

Szoros vereség a vb-bronzérmes norvégoktól a jégkorong Nemzetek Európa-kupáján

Jégkorong
34 perce

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
37 perce

Amerikából jöttem: megfejthetetlen Broncos – SB-esélyes vagy szerencsés középcsapat?

Amerikai sportok
1 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
1 órája

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
1 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
1 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
1 órája