Olaszország: Donit és még 16 személyt letartóztattak a bundabotrányban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.19. 11:29
null
Doni a 2002-es vb-n (Fotó: Action Images)
Címkék
Tizenhét személyt – köztük az Atalanta korábbi csapatkapitányát, Cristiano Donit – tartóztattak le az olaszországi labdarúgó bundabotrányban.

A nyomozók az előző idényben játszott három élvonalbeli (Brescia-Bari, Brescia-Lecce és Napoli-Sampdoria), valamint az utóbbi két szezon több Serie B-összecsapása (például az Atalanta három meccse) ügyében folytatnak vizsgálatot.

Az országos razzia során elfogottak között Doni mellett olyan ismert nevek szerepelnek, mint Luigi Sartor, az Internazionale és az AS Roma korábbi futballistája, vagy az aktívak közül Carlo Gervasoni (Piacenza) és Filippo Carobbio (Spezia).

Az ártatlanságát hangoztató Donit az Olasz Labdarúgó-szövetség augusztusban három és fél évre eltiltotta a futballal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, míg az Atalanta hat pont levonással kezdte a mostani Serie A-szezont.

Legfrissebb hírek

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
19 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
47 perce

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
2 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
3 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik