Az olasz élvonalbeli bajnokság 22. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Lazio a Milant fogadta. A meccs első nagy helyzetét a rómaiak alakították ki, de a vendégek a 42. és a 48. perc között David Beckham két beadásából két gólt szereztek és ezzel el is döntötték a három pont sorsát.

Fotó: Reuters
Beckham (jobbra) és a passzából gólt szerző Pato a Milan első gólját ünnepli

Fotó: Reuters
Beckham (jobbra) és a passzából gólt szerző Pato a Milan első gólját ünnepli
A Lazio és Milan ebben a szezonban már két alkalommal találkozott egymással. A bajnokságban a piros-feketék hazai pályán 4–1-re nyertek, a kupában viszont a Lazio jutott tovább, miután idegenben hosszabbítás után 2–1-re győzött.
A Milan számára nem kezdődött jól a meccs, hiszen már a bemelegítésnél megsérült a csapat védője, a korábbi Lazio-játékos Giuseppe Favalli, akit Daniele Bonra helyettesített a találkozón.
A pályán azonban a Milan kezdett jobban: a 8. percben Marek Jankulovski lövését kellett védenie Muslerának.
Ezt követően közel fél óráig nem sok futballra emlékeztetőt mutattak a csapatok, majd a 36. percben kis híján a Lazio szerzett vezetést.
A lesre játszó Milan-védők között Goran Pandev remekül ugratta ki Mauro Zaratét , de Christian Abbiati jól jött ki a kapujából és elütötte az argentin csatár elöl a labdát, a kipattanót pedig Pandev éles szögből az oldalhálóba lőtte.
A 42. percben aztán vezetéshez jutott a Milan! David Beckham lesgyanús helyzetben labdát kapott a jobb oldalon, majd középre passzolt, az érkező Pato pedig közelről a hálóba továbbított. (1–0)
BECKHAM-PASSZ PATÓNAK
Ezt követően a 44. percben Zaraténak volt még egy veszélyes lövése, amit Abbiati hárított, a 46. percben pedig Pato újabb gólt szerzett Beckham beadásából, de Rizzoli játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot.
A második félidő ott folytatódott ahol az első abbamaradt: a 48. percben Beckham beadásából ismét gólt szerzett a Milan, de ezt már a bíró is megadta. Az angol középpályás jobb oldalról ívelt a kapu előterébe, ahol Massimo Ambrosini érkezett és öt méterről védhetetlenül a hálóba fejelt. (2–0)
BECKHAM-PASSZ AMBROSININEK
Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés, mert a folytatásban a Milan már nem igazán erőltette a támadásokat, míg a Lazio hiába erőlködött, nem tudott helyzeteket kialakítani. Sőt! A 83. percben Clarence Seedorf passzából Kaká is betalált, beállítva a 3–0-s végeredményt.
KAKÁ MESTERI BEFEJEZÉSE
A 22. forduló utolsó mérkőzését, a Bologna–Fiorentina találkozót hétfőn délután rendezik, mert vasárnap a nagy havazás miatt nem játszották le.
SERIE A
| LAZIO–MILAN 0–3 (0–1) |
| Róma, Stadio Olimpico, V: Rizzoli. |
| LAZIO: Muslera - Siviglia, Rozehnal, De Silvestri, Radu (Kolarov, 75.) - Brocchi (Dabo, 75.), Matuzalem, Meghni (Inzaghi, 67.), Ledesma - Zárate, Pandev. Vezetőedző: Delio Rossi. |
| MILAN: Abbiati - Zambrotta (Darmian, 87.), Jankulovski, Favalli, Senderos - Seedorf, Pirlo, Kaká (Sevcsenko, 87.), Ambrosini, Beckham - Pato. Vezetőedző: Carlo Ancelotti. |
| Gólszerző: Pato (42.), Ambrosini (47.), Kaká (83.) |
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. Internazionale | 22 | 15 | 5 | 2 | 37–16 | +21 | 50 |
| 2. Milan | 22 | 13 | 5 | 4 | 39–22 | +17 | 44 |
| 3. Juventus | 22 | 13 | 4 | 5 | 36–19 | +17 | 43 |
| 4. Genoa | 22 | 11 | 7 | 4 | 32–19 | +13 | 40 |
| 5. Roma | 22 | 11 | 4 | 7 | 33–28 | +5 | 37 |
| 6. Fiorentina | 21 | 11 | 2 | 8 | 28–19 | +9 | 35 |
| 7. Cagliari | 22 | 10 | 4 | 8 | 30–25 | +5 | 34 |
| 7. Napoli | 22 | 10 | 4 | 8 | 30–25 | +5 | 34 |
| 9. Palermo | 22 | 10 | 2 | 10 | 30–28 | +2 | 32 |
| 10. Lazio | 22 | 9 | 4 | 9 | 32–35 | –3 | 31 |
| 11. Atalanta | 22 | 9 | 3 | 10 | 27–25 | +2 | 30 |
| 12. Udinese | 22 | 7 | 6 | 9 | 32–35 | –3 | 27 |
| 13. Catania | 22 | 7 | 5 | 10 | 20–27 | –7 | 26 |
| 14. Siena | 22 | 7 | 4 | 11 | 16–22 | –6 | 25 |
| 15. Sampdoria | 22 | 6 | 6 | 10 | 20–26 | –6 | 24 |
| 16. Bologna | 21 | 5 | 7 | 9 | 24–33 | –9 | 22 |
| 17. Lecce | 22 | 4 | 10 | 8 | 22–32 | –10 | 22 |
| 18. Torino | 22 | 4 | 6 | 12 | 22–37 | –15 | 18 |
| 19. Chievo | 22 | 4 | 6 | 12 | 15–31 | –16 | 18 |
| 20. Reggina | 22 | 3 | 6 | 13 | 19–40 | –21 | 15 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





