Manchester United: Ferguson nem sajnálja, hogy Beckham nem az övé

Vágólapra másolva!
2010.02.02. 14:13
Címkék
Sir Alex Ferguson egy pillanatra sem bánta meg, hogy 2003-ban áldását adta David Beckham távozására – derült ki a klub magazinjának adott interjújából –, de tart a sztár visszatérését kísérő médiafelhajtástól.

„Az egyetlen különbség David és más volt manchesteri futballisták visszatérése között az, hogy az ő Old Traffordra érkezését hatalmas felhajtás kíséri majd" – mondta a Manchester United menedzsere, akit már a közelgő, Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő kapcsán kérdeztek.

Ferguson jelezte: a párharccal kapcsolatban leginkább az nyugtalanítja, hogy játékosai képesek lesznek-e kezelni a fokozott médiajelenlétet.

„Az a feladatunk, hogy a mérkőzésre összpontosítsunk, és ne foglalkozzunk a David Beckham körüli médiacirkusszal. Annak működését úgysem akadályozhatjuk meg" – tette hozzá Sir Alex a klub „Inside United" című magazinjában, hangsúlyozva, hogy a Milant erősítő Beckhamet nemcsak hírességnek, hanem továbbra is nagyszerű futballistának tartja.

A BL nyolcaddöntője keretében a Manchester United február 16-án utazik Milánóba, a visszavágó pedig március 10-én lesz az Old Traffordon.

Beckham Manchester Unitedhez fűződő viszonyáról ide kattintva olvashatnak.

Legfrissebb hírek

A Szentes vízilabdacsapata került előnybe a kilencedik helyért vívott párharcban

Vízilabda
1 órája

El: Manchester United–Athletic Bilbao elődöntő visszavágó

Európa-liga
1 órája

Spanyolország, Grúzia, Feröer és Montenegró is kijutott a férfi kézi Eb-re

Kézilabda
1 órája

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Kézilabda
1 órája

Úszás: Budapest után Prágában szerepelnek a V4-ek olimpiai reménységei

Utánpótlássport
1 órája

Király Gábor: Állandó lakos vagyok a labdarúgásban

Magyar válogatott
2 órája

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2 órája

NS-évforduló: centenáriumát ünnepelte a Fővárosi Vízművek Sportkör

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik