Hajnal Tamás a hátán vinné a Dortmundot

Vágólapra másolva!
2010.08.06. 12:00
null
Hajnal Tamás (jobbra) fontos szerepre vágyik Dortmundban (Fotó: Action Images)
Címkék
Nem nőtt magasabbra 168 centinél, 67 kilónál sem nyom többet, mégis a hátán akarja vinni a csapatát. Hajnal Tamás ugyanis arra vágyik, hogy a Borussia Dortmund meghatározó tagja legyen – bár arra is felkészült, hogy nem jut szóhoz minden meccsen.

A Borussia Dortmund két napja hazai pályán felkészülési mérkőzésen 3–1-re győzött a Manchester City ellen. A német gárda magyar középpályása, Hajnal Tamás a 65. percben csereként lépett pályára a találkozón.

„A három egyes sikerünk azzal is magyarázható, hogy edzőnk, Jürgen Klopp azzal küldött ki minket a pályára: a felkészülésből már eltelt négy hét, nyakunkon a rajt, úgyhogy mutassuk meg, mit tudunk" – értékelte a meccset a Nemzeti Sportnak adott interjújában Hajnal, aki szerint együttese a bajnokságban is kiugró eredményt érhet el.

„Az elmúlt két évben hatalmas fejlődésen ment keresztül a csapat, és érzésem szerint még nem jutottunk fel a csúcsra" – fogalmazott a futballista, aki két éve szerződött Dortmundba.

Azt azonban Hajnal sem tudja, hogy ez a csúcs mit is jelenthet pontosan; véleménye szerint még a dobogós helyezést is nagyon nehéz elérni, mert sok a rivális.

Nemcsak a Dortmundnak, hanem Hajnal Tamásnak is erős vetélytársai vannak.

„Általában két védekező középpályással állunk fel, s az talán nem újdonság, hogy ezt a szerepkört nem nekem találták ki. A támadó középpályásoknak viszont három hely van fenntartva, az egyikre pályázom én is. A képességei alapján mindenki beférne a kezdő tizenegybe" – fogalmazott a 29 éves játékos, akivel kapcsolatban a német sajtóban megjelent, hogy távozik a csapattól és egy román labdarúgó érkezik a helyére.

„Az említett hír először a Sat1 teletextjén jelent meg, a játékos menedzsere klubigazgatónk, Michael Zorc szájába adta, hogy már megvan az utódom. Az ügy komolyságáról annyit: Zorc még aznap este felhívott, hogy ez a legnagyobb hazugság, amit valaha olvasott, és nemhogy az ügynököt nem ismeri, a szóban forgó futballistát sem. Illetve egyszer látta játszani, de akkor sem rá volt kíváncsi, hanem egy csatárra – kommentálta a pletykát Hajnal. – Úgy készülök, hogy a következő szezonban is maradok. A szerződésem még két évig érvényes, jó lenne kitölteni, de a futballban semmit nem lehet kizárni. Nem tudom, mit hoz a jövő."

„Azt ellenben tudom, hogy sikerekre vágyom – sietve teszem hozzá: a Dortmunddal. Indulunk az Európa-ligában, két hét múlva kezdődik a Bundesliga, a jövő hétvégén már Német Kupa-meccs vár ránk, vagyis lesz feladatunk bőven. Nyilván nem játszom majd az összes mérkőzésen, ám szeretnék minél több időt a pályán tölteni. Nem az a célom, hogy csak ott legyek a csapat közelében, a meghatározó tagja akarok lenni! Mindig is azok közé tartoztam, akik szeretnek elöl menni, akik a hátukon akarják vinni a gárdát" – tette hozzá a középpályás, akit a hét elején Egervári Sándor szövetségi kapitány beválogatott az Anglia elleni augusztus 11-i meccsre készülő keretébe.

A bajnokságban Hajnalék augusztus 22-én a Leverkusen ellen kezdenek.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
6 perce

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
11 perce

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
18 perce

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
58 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
1 órája

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik