Stieber-gólpassz és Bayern-siker a bronzmeccsen

2011.07.20. 20:41
null
Stieber Zoltán (balra) sokat tehet a Mainz sikeres El-szerepléséért<br />
Címkék
A Bayern München végzett a meghívásos, négy csapattal megrendezett Német Ligakupa harmadik helyén, miután a 2–2-es, hatvanperces rendes játékidő után tizenegyesekkel legyőzte a házigazda Mainzot. A találkozó első góljánál a mérkőzést végigjátszó Stieber Zoltán adta a gólpasszt a hazaiak csapatkapitányának, Nikolce Noveszkinek.

 

A HIVATALOS JOGUTÓD
A német Ligakupa utolsó hivatalos kiírása 2007-ben volt, az ezt váltó sorozat a nevet megtartva 2009-ben indult útjára. A meghívásos viadalon négy csapat vesz részt, a két elődöntő győztese a fináléban csap össze a trófeáért. A mérkőzések 60 percig tartanak.

Miután kedden mindkét csapat egygólos vereséget szenvedett, szerdán elsőként a házigazda Mainz és a Bayern München csapott össze a Német Ligakupa harmadik helyéért. A hazaiaknál Thomas Tuchel vezetőedző ezúttal bizalmat szavazott Stieber Zoltánnak, aki az elődöntőben – a sérülése után teljes értékű munkát még nem végző Szalai Ádámhoz hasonlóan – nem lépett pályára, ezúttal viszont végigjátszotta az összecsapást.

A BAJNOKÉ A KUPA
A bajnok Borussia Dortmund végzett a négycsapatos kupa első helyén, miután a fináléban 2–0-ra legyőzte a Hamburgot. Jürgen Klopp csapata a hajrában két perc alatt két gólt szerezve győzött a hatvanperces összecsapáson. Előbb remek bal oldali beadás után Felipe Santana fejjel vette be a kaput, majd egy perccel később a második hullámban érkező Mohamed Zidan fejezett be higgadtan egy támadást, bebiztosítva a 2–0-s fekete-sárga sikert.
A Hamburgban ezúttal nem kapott lehetőséget a tétmérkőzésen a felnőtteknél tegnap bemutatkozó Nagy Dániel. A fiatal játékosról itt olvashatnak hosszabb írást Légiósfigyelő című sorozatunk részeként!

Sőt már a 11. percben tevékenyen tett a mainziak sikeréért, labdája után a csapatkapitány, Nikolce Noveszki vette be fejjel a bajorok kapuját. A Bayern azonban nem hagyta meglógni a hazaiakat, a szünet előtt közvetlenül a kölcsönből visszatérő David Alaba használta ki a mainzi hátsó alakzat bizonytalanságát, és szép csúsztatott fejessel egyenlített.

Bár a második játékrész elején a Tuchel-csapatnak voltak ismét lehetőségei a gólszerzésre, a meccs hajrájában a védelem rossz helyezkedését kihasználva Thomas Müller tizenegyest harcolt ki Noveszkivel szemben, a másodosztály legutóbbi gólkirálya, az új szerzemény Nils Petersen pedig betalált.

Így is maradtak azonban izgalmak a hajrára, hiszen Anthony Ujah a lefújás előtt egyenlített, így következtek a tizenegyesek. A mészpontról végzett rúgások során a többség – köztük a bal felsőbe bombázó Stieber – magabiztos volt, Petersen és Noveszki viszont hibázott, majd Ujah rontása volt a döntő, így a Bayern szerezte meg a harmadik helyet.

NÉMET LIGAKUPA
DÖNTŐ
Borussia Dortmund–Hamburg 2–0 (F. Santana 50., Zidan 51.)
A 3. HELYÉRT
Mainz–Bayern München 2–2 (Noveszki 11., Ujah 59., ill. Alaba 30., Petersen 57. – 11-esből) – 11-esekkel 4–5
Legfrissebb hírek

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
10 perce

Szeretett szépen védeni, de: „Ígérem, hogy a jövőben inkább a biztonságra törekszem!”

Népsport
20 perce

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
29 perce

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
49 perce

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
51 perce

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
1 órája

Rengeteg továbbjutási variáció maradt a Falco négyesében

Kosárlabda
1 órája

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna magabiztosan jutott tovább a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája