A vb-re jutást is befolyásolhatja az NL-szereplés; Tóth András 75 éves

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.09.04. 23:37

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

Nagy csapatok – Benfica, Leeds, Celtic, Valencia, Juventus, Bayern – ellen futballozott az Újpesti Dózsában, Göröcs János volt a példaképe: a kilencszeres magyar bajnok, 17-szeres válogatott Tóth András csütörtökön tölti be 75. életévét. Fazekas László után ő volt a második újpesti, aki légiósnak állt, a belga Lierse százezer dollárért vette meg. Hazatérése után az MTK-ban lépett pályára, pályafutását Gödön fejezte be, majd nyugdíjazásáig a Megyeri úti stadion létesítményigazgatója volt.

Az átigazolási időszak utolsó pillanataiban érkezett a Ferencváros legújabb igazolása, a pályafutása eddigi alakulását tekintve azonban egyértelműen a legjobbkor csapott le a magyar bajnok Matheus Saldanhára. A brazil játékos klubváltásáról a hazájában is beszámoltak. A transzfer a hírek szerint hárommillió euró (körüli) összegért valósulhatott meg, amivel Saldanha nemcsak a Fradi, hanem a komplett magyar klubfutball legdrágább igazolásává lépett elő. Bemutatjuk a zöld-fehérek új futballistáját.

A legrosszabbkor, a felkészülés utolsó hetében dőlt ki a sorból Pászka Lóránd. A Ferencváros 28 esztendős védője különös sérülést követően térhet vissza a pályára a hétvégén: a Fradi szombaton Balatonfüredre látogat.     A 28 éves bal oldali védő – aki legutóbb májusban, a Diósgyőr ellen 2–0-ra elveszített bajnokin lépett pályára tétmérkőzésen – kálváriája derékfájdalommal kezdődött, majd szép lassan elkezdett sorvadni a combizma; alighanem egy idegpálya sérült a derekánál.

A Red Bull fél év leforgása alatt az F1 csúcsáról a vert mezőnybe került. A kontraszt ordító a domináns idénykezdet fényében – Max Verstappen Monzában már „vezethetetlen szörnyetegnek” nevezte az autóját. Így olvadt az áprilisi 99 pontos bajnoki előny mostanra 8 pontra.

Negyedszer rendezi meg az Európai Labdarúgó-szövetség a Nemzetek Ligáját, amely az A-ligában szereplő csapatoknak, így Magyarországnak is pluszesélyt adhat a 2026-os világbajnokságra jutásra. A hírek szerint azonban akár még a vb-selejtező kalapbeosztásán is módosíthat a kiugró szereplés az őszi NL-versenyfutásban, s ez rendkívül ösztönző lehet a magyar válogatottnak is.

Lelik Rékát választották meg az augusztusban Kigaliban megrendezett női kosárlabda vb-előselejtező legjobb játékosának. A DVTK Hun-Therm hátvédje 10.8 pontot, 4.8 lepattanót és 5.4 gólpasszt átlagolt az öt találkozón. Lapunknak elmondta: „Egy kis szeletét láttuk csak Ruandának, de azért egy árvákat befogadó baptista templomot így is pénzadománnyal segítettük.”

A Hydro Fehérvár története során második alkalommal méreti meg magát a jégkorong Bajnokok Ligájában, Kiss Dávid együttese csütörtökön a Dynamo Pardubice ellen lép jégre. A fehérvári szakember lesz a sorozat első magyar vezetőedzője (két éve másodedzőként segítette Kevin Constantine munkáját). Minden együttes hat másikkal méri össze erejét, de mindegyikkel csak egyszer.

A pályafutását 28 évesen orvosi javaslatra befejező, játékosként magyar bajnok Illés Henrietta edzőként képzeli el a jövőjét, és azt sem zárja ki, hogy idővel ob I-es csapatot irányítson. A Honvédban, az Egerben, a BVSC-ben és az FTC-ben is megforduló vízilabdázó a III. Kerületi TVE-ből vonult vissza az előző idény végén.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:54

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2025.12.23. 23:26

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2025.12.22. 23:36

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
2025.12.22. 18:58

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2025.12.21. 23:25

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

Karácsonykor is a legizgalmasabb sportpillanatokkal készül a közmédia

Egyéb egyéni
2025.12.20. 13:36

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45
Ezek is érdekelhetik