Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

EREDMÉNYTŐL FÜGGETLENÜL sporttörténelmi jelentőségű összecsapás vár a Paksra csütörtökön, a labdarúgó Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján. A találkozónak nem a tétje, a várható színvonala vagy a hozadéka különleges, hanem a helyszíne, hiszen magyar klubcsapat nem éppen tegnap szerepelt rangos tétmérkőzésen Kolozsváron. Hanem 1944. július 2-án, a Magyar Kupa döntőjében. A második bécsi döntés következtében Magyarországhoz visszacsatolt város klubja, a KAC az NB I 1943–1944-es kiírásában a harmadik helyen végzett a Nagyvárad és a Ferencváros mögött, az MK-ban pedig egészen a fináléig hatolt, és az első felvonást 2:2-es döntetlennel zárta az FTC ellen Budapesten, a Hungária úton. Ezért megismételt meccs következett, immár Kolozsváron. Tízezer néző – többen nem fértek be az egyetemi sporttelep lelátójára – várta türelemmel a 11.30-ra tervezett kezdőrúgás az akkori állapotokra jellemzően légiriadó miatti csúszását; az ellenséges gépek elhúztak, jöhettek a csapatok. A fradisták kissé nehezményezték, hogy túlságosan rövid, csupán 100 méteres a pálya, amelyen Sárosi Béla az egyik tizenhatostól a másikig képes átrúgni a labdát, ám végül 3:1-re győztek, ezért elégedetten távoztak. A magyar futball versenyrendszerével együtt, mert a szovjet és a román csapatok alig három hónappal később, 1944 októberében bevonultak Kolozsvárra, ezzel véget ért a négy éven át tartó „kis magyar világ”.

A Paks csütörtökön a CFR Cluj, az egykori Kolozsvári Vasutas ellen játszik, az FTC nyolcvan évvel ezelőtti ellenfele és az NB I akkori bronz­érmese a KAC, a Kolozsvári Athletikai Klub volt, a város jelenleg is működő első osztályú egylete továbbá az Universitatea Cluj (röviden az U Cluj) – az avatatlan hazai sportbarátok számára nem árt némi rendet tenni e látszólagos kavalkádban.

A KAC már 1880-ban megalakult, és 1945-ig ezen a néven ismerték, három idényen át a magyar első osztályban is: 1942-ben a 13., 1943-ban a tizedik, 1944-ben már a harmadik helyen végzett, majd az újabb impériumváltás miatt 1945-től Ferar Clujra, Kolozsvári Vasasra váltott, míg 1948-ban egyesült a CFR-vel, tehát a Vasutassal, a Paks aktuális riválisával.

Közös történetük folytatásáról kicsit később, előtte néhány mondatban tisztázzuk, hogy az U-nak semmiféle magyar identitása nincs, nem is volt. Gyökere annyi igen, hogy 1919-ben, azokban a zivataros időkben érdekes módon Budapesten alapították meg, de gyorsan Kolozsvárra költözött, és a két világháború közti időszakban egyre erősödött román nacionalista töltete. Jellemző, hogy miután Kolozsvár 1940-ben visszatért az anyaországhoz, az U román kézen maradt, a dél-erdélyi Nagyszebenbe menekült, így míg a KAC 1944-ben magyar, az Universitatea 1942-ben Román Kupa-döntőt vívott. Aztán 1945-ben visszahurcolkodott Kolozsvárra, ahol a Vasutas ádáz ellenfelévé, olykor egyenesen ellenségévé fejlődött.

Az 1907-ben létrejött Vasutas – eredeti nevén KVSC – az 1970-es években vetette meg a lábát a román első ligában, aztán majdnem három évtizednyi távollét után 2004-ben jutott vissza oda, és vált gyorsan meghatározó klubjává. 2008 és 2022 között nyolc bajnoki címet nyert, az elsőt születésének 101. évében, 2008-ban rendkívüli körülmények közepette. Első kolozsvári, 1970 óta első erdélyi, tizennyolc év után ugyancsak első nem bukaresti csapatként végzett az élen, ez mindjárt három ok volt arra, hogy ellenérzéseket keltsen. A negyedik pedig az, hogy ekkor már Pászkány Árpád sepsiszentgyörgyi üzletember többségi tulajdonában állt, így a gondolkodás luxusáról lemondók, az egyszerű helyzeteket kedvelők ki is játszották ellene a „magyar kártyát”. A CFR tovább borzolta a kedélyeket azzal, hogy veretlenül menetelt az őszi szezonban, toronymagasan vezetett is, ám a hajrára a bukaresti Steaua beérte, meg is előzte – csakhogy az utolsó előtti fordulóban 2–1-re kikapott a fővárosi vetélytárs Dinamótól, így a CFR sorsa ismét saját kezébe került.

Akár egy amerikai sportfilm túlírt, valószerűtlen forgatókönyvében, az utolsó játéknapon éppen az U szállt szembe a Vasutassal, és bár már menthetetlen kiesőnek számított, minden megengedett és megengedhetetlen eszközt bevetett, hogy meghiúsítsa a kolozsvári „magyar” rivális történelmi diadalát. Kirívóan feszült és durva meccsen végül egy jogos tizenegyessel a CFR kicsikarta a győzelmet és a bajnoki címet. Utórezgésként a korrupcióellenes ügyészség Kolozsváron rajtaütött Gigi Becali Steaua-tulajdonos bizalmi emberén, és majdnem kétmillió euró készpénzt talált nála; mint kiderült, ez lett volna az U-játékosok extra ösztönzője és prémiuma. Amit fájdalom, nem kellett, nem lehetett kiosztani.

Lassan aztán mindenki kénytelen volt hozzászokni a CFR vagy Vasutas sorozatos sikereihez. A klub többször is feliratkozott a BL-főtáblára, 2008 őszén a Chelsea, az AS Roma és a Bordeaux, 2010-ben ismét a Roma, a Bayern München és az FC Basel, 2012-ben a Manchester United, a Galatasaray és a Braga vendégeskedett a kincses városban. A Man United látogatását én is a helyszínen néztem meg, árulkodó módon a csurig telt, mindössze 18 ezres kapacitású fellegvári stadionban, miközben a hipermodern, 35 ezres Kolozsvár Aréna üresen kongott. Azért a kezdő tizenegy egyetlen magyar tagjának, a marosludasi Sepsi Lászlónak így is örök élményt jelenthetett a BL-bemutatkozás, és az angol drukkerek is remekül szórakoztak. Nemcsak azért, mert Van Persie két góljával 2–1-re nyertek, hanem azért is, mert a főtér roppantul tetszett nekik, Mátyás király lovas szobrát például piros zászlóerdőbe burkolták.

A történelmi Magyarország talán legszebb, leglenyűgözőbb köztéri szobra, Fadrusz Jánosnak az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmes alkotása átvészelt ennél súlyosabb viszontagságokat is. Gheorghe Funar, az ezredforduló előtti és utáni évek soviniszta polgármestere megkísérelte elmozdítani, arra hivatkozva, hogy a föld mélyében éppen ott kutatnak dák és római kori emlékek után, majd mivel ez meghiúsult, a talapzaton elhelyezett felirat Mátyás román származását hirdette. Funar a település minden padját és kukáját piros, sárga, kék nemzeti színekre pingáltatta, és 2004-ben ugyan távozott hivatalából, de Kolozsvár kettős identitása máig szálka egy réteg szemében. Nekik fáj a bronz szoborcsoport és a néhány méterre magasodó Szent Mihály-templom lélegzetelállító méltósága, a kőhajításnyira lévő ház, amelyben Mátyás király született. Mivel a múlt már nem változik, ezek éppen olyan megmásíthatatlan tények, mint az, hogy a házsongárdi temetőben Bánffy és Esterházy grófok, Jósika bárók nyugszanak neves honfitársakkal együtt, Apáczai Csere Jánostól Dsida Jenőig.

Mindezekért aztán, ha én Paks-szurkoló lennék, nekivágnék az útnak. Át Nagyváradon, a Királyhágón, Csucsán, meg sem állnék a Szamosig, ha már a sors és a sorsolás úgy rendelte, hogy több mint egy éven belül a magyar történelem két emblematikus helyszínére kísérhetik el a csapatukat. Aki tavaly a vajdahunyadi túrát kihagyta, az érthető okokból tette, hiszen nem történészekről, hanem futballdrukkerekről lévén szó, a hazai 0–4 nem kelthetett leküzdhetetlen vágyat az indulásra. Most azonban 0–0 az alap, és hiába tűntek egyénileg jobbnak a CFR játékosai, a kezdeti nyomás után a paksiak mintha ráéreztek volna, hogy valami hiányzik az ellenfélből, ezért egyáltalán nem verhetetlen. És ki más arathatna felemelőbb diadalt Kolozsváron, mint a legmagyarabb magyar csapat?!

A papírforma persze nem ezt ígéri, de Mátyás király szobra és emléke előtt akkor is érdemes tisztelegni – nem manchesteri, hanem paksi lobogókkal.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!