Finnország: ünnepelhetnek Sopron testvérvárosában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.25. 14:46
Címkék
Történelme első élvonalbeli bajnoki címét ünnepelheti a Seinäjoen Jalkapallokerho (röviden SJK) labdarúgócsapata, amely egypontos előnnyel végzett a finn első osztály élén.

Az SJK 2–0-ra nyert otthon az utolsó fordulóban az utolsóként végző Jaro ellen, így hiába győzött két riválisa, a RoPS és a HJK is, megőrizte velük szemben egy-, illetve kétpontos előnyét.

Az SJK 2007-ben jött létre a TP-Seinäjoki és a Sepsi-78 egyesülésével. A csapat 2013-ban jutott fel bajnokként a másodosztályból, 2014-ben pedig Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett. Igazi nemzetközi együttesről beszélhetünk, hiszen a friss bajnok keretében walesi, angol, szerb, bosnyák, észt, elefántcsontparti és brazil légiós is található.

Sopron testvérvárosában, Seinäjokiban idén nyáron kezdték építeni az SJK új stadionját, amely hatezer fő befogadására lesz alkalmas, és műfüves pályán fogadhatja majd benne ellenfeleit a fekete-fehér csapat.

Gruborovics Tamás klubja, a KTP osztályozón harcolhatja ki a bennmaradást.

LABDARÚGÁS, FINNORSZÁG, VEIKKAUSLIIGA
33. FORDULÓ

SJK–FF Jaro 2–0
KuPS–HJK 0–1
FC Lahti–RoPS 1–4
KTP–Ilves 1–2
HIFK–FC Inter 2–0
IFK Mariehamn–VPS 2–0

A VÉGEREDMÉNY
1. SJK 33 18 6 9 50 22 60
2. RoPS 33 17 8 8 44 29 59
3. HJK 33 16 10 7 45 30 58
4. Inter Turku 33 13 10 10 45 35 49
5. Lahti 33 12 12 9 38 36 48
6. Mariehamn 33 11 12 10 30 36 45
7. HIFK 33 10 13 10 42 42 43
8. Ilves 33 11 7 15 32 48 40
9. KuPS 33 9 11 13 32 40 38
10. VPS 33 8 9 16 36 43 33
11. KTP 33 7 11 15 27 44 32
12. Jaro 33 6 11 16 27 43 29
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
52 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
56 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
2 órája