Futsal: bravúros döntetlen az orosz női válogatott ellen

2011.01.10. 10:56
Címkék
Női futsalválogatottunk vasárnap Tolnán is megmérkőzött az orosz együttessel, és mindössze néhány másodperc hiányzott ahhoz, hogy legyőzze a jóval magasabban rangsorolt együttest. Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a színvonalas, nagy iramú találkozó 2–2-es döntetlennel zárult.

Válogatottunk már a szombati 1–4 alkalmával is megmutatta, hogy képes felvenni a versenyt az oroszokkal, ám a figyelmetlenségek és a kihagyott lehetőségek miatt nem tudtunk szoros meccset játszani a vendégekkel.

Vasárnap, Tolnán már izgalmakban sem volt hiány, s bár ezúttal is az oroszok kezdték jobban a találkozót, a 8. percben szerzett vezető góljuk után a mieink játékba lendültek, számos helyzetet dolgoztak ki, és helyenként látványosan, jól játszva egyenrangú ellenfelei voltak a vendég együttesnek.

A második félidő 9. percében Hodován Edit találatával megérdemelten egyenlítettünk, majd a 36. percben Dombai-Nagy Anett a vezetést is megszerezte együttesünknek. A találkozó hajrája rendkívül izgalmasra sikeredett, ám nem tudtuk kivédekezni a hátralévő időt, Oroszország néhány másodperccel a lefújás előtt egy védelmi figyelmetlenséget kihasználva megszerezte az egyenlítő gólt.

A győzelem nem jött össze, de a 2–2-es döntetlen is remek eredménynek számít a mindössze hatodik hivatalos nemzetközi meccsét játszó magyar válogatottól, hiszen az orosz csapatot Európa élmezőnyében jegyzik női futsalban.

FUTSAL
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 2–2 (0–1)

Magyarország: Molnár Eszter – Hodován Edit, Pádár Anita, Dombai-Nagy Anett, Ganczer Hajnalka. Cserék: Kovács Alíz, Bernhardt Barbara, Üveges Katalin, Horváth Hanna, Oláh Erika, Varga Adél, Folk Zsuzsanna, Garadnai Erika

 

Legfrissebb hírek

Új európai kezdet, fél szemmel már Los Angelesre tekintve

Kosárlabda
6 perce

Szoros vereség a vb-bronzérmes norvégoktól a jégkorong Nemzetek Európa-kupáján

Jégkorong
40 perce

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
42 perce

Amerikából jöttem: megfejthetetlen Broncos – SB-esélyes vagy szerencsés középcsapat?

Amerikai sportok
1 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
1 órája

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
1 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
1 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
1 órája