Amikor tiszavirágok nyílnak a zöld gyepen 2.

Kezdjük az ezúttal is némileg objektív sort azzal a Lee Martinnal, aki a Manchester United saját nevelésű fiataljaként rúgott győztes gólt a Crystal Palace elleni, 1990-es FA-kupa-finálén. Ám a nagy áttörés sem a MU-ban, sem például a Celticben nem sikerült Martin számára, holott volt rá ideje, hiszen 40 évesen vonult vissza.

Messze ringó kölyökkoromból előcseng még Jeremy Goss neve is, aki az UEFA-kupa 1993–94-es kiírásában Münchenben egy hatalmas gólt vágott az Aumann – Jorginho, Kreuzer, Helmer, Ziege féle védelemmel felálló Bayernnek a Norwich City igencsak élénk színeiben. A bajorok az Olimpiai Stadionban korábban még nem szenvedtek vereséget brit csapattól! Abban az évben még egy történelmi gólt szerzett Goss, az Anfielden, mégpedig a legendás „régi" Kop előtti utolsót, majd radikális ütemben elszürkült. Ilyen év után nem ért el nagy karriert, még ha igen közel is állt már akkor a középpályás a harminchoz...

Das grosse Tor, azaz a nagy gól Münchenben.

A lengyeleknek is megvan a maguk Koplárovicsa, mégpedig Marek Citko személyében, aki 1996 októberében gólt szerzett az angolok elleni világbajnoki selejtezőn, majd hiába hívta több klub is a szigetországból, a maradás mellett döntött a Widzew Lódz akkor 22 éves profija. Később súlyos sérülést is szenvedett, amely után már soha többé nem nyerte vissza egykori formáját, és szép lassan eltűnt, mint szürke jövedelem az APEH-revizor szeme elől.

A nigériaiak egyik örök ígérete volt a sok közül Daniel „Bika" Amokachi, aki azzal dicsekedhet, hogy ő szerezte a Bajnokok Ligája legelső, imigyen történelmi találatát, mégpedig 1992-ben. Mi tagadás, ez egy olyan gólrekord, amelyet igen körülményes, mondhatni lehetetlen megdönteni... Az éknek nagyon jól ment akkoriban az FC Bruges és a válogatott színeiben is, és noha később sem az Evertonban, sem a Besiktasban nem bizonyult kutyaütőnek, korántsem akkora pályafutást zárhatott 2005-ös visszavonulásakor, mint azt a nevezetes találatkor jósoltak neki.

Bár ígéretünk szerint nem ügetünk túlságosan vissza a futball történelmében, ám nem illene megkerülni Mike Trebilcockot, aki az első színes bőrű játékos, aki gólt ért el az FA-kupa döntőjében, ráadásul egyszerre kettőt is, és ezzel egyenlített csapata, az Everton. 1966-os hőstette után viszont leült pályafutása, amelyet Ausztráliában fejezett be. Szegény, lemaradt a nagy karrierről, mint Kamaszuka a japán kapitulációról.

Trebilcock historikus duplája megihlette a kor Jimmy Jumpját is.

Josip Weber is roppant felkapott labdarúgó volt a kilencvenes évek elején: háromszoros belga gólkirályként és horvát válogatottként szerzett nevet magának, majd egy huszárvágással a belga nemzeti csapatban is helyt kapott, ahol Zambia ellen egy mesterötössel mutatkozott be, majd a magyarok hálóját is megzörgette. A folytatás viszont sérülései miatt elmaradt: sem új válogatottjában, sem új egyesületében, az Anderlechtben nem tudott már olyan magas szinten és eredményesen játszani, ahogyan azt 1994 kora nyarán láthattuk azon a bizonyos mérkőzésen. A horvát válogatottban egyébként háromszor lépett fel, és egy gólt rúgott. Ausztráliának, ami nem is csoda, lévén mindháromszor a kengurusok védelmével vívott meg a „Vatreni" mezében.

A macedón Artim Szakiri egy válogatott mérkőzésen, 2002-ben szögletből rúgott gólt David Seamannek, meg is kapta érte a jutalmát egy West Bromwich-szerződés képében, ám nem tudott élni a lehetőséggel. 35 évesen már Azerbajdzsánban profiskodott, onnan vonult vissza nemrégiben.

Szegény Seaman papa ezt is benézte.

A fantasztikus reflexű Seaman egyébként úgy vonzotta a potyagólokat, mint adóforintjaink a ragadós kezeket, gondoljunk csak a 2002-es vb-n a Ronaldinho által egy (nem kis túlzással) szomszéd kisvárosból belőtt szabadrúgásra, vagy a talán még ennél is híresebb Nayim-féle gólra. Történt ez utóbbi az 1995-ös Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjében, annak is a 120. percében. A spanyol-marokkói, amúgy Barcelona-nevelés, de a Tottenhamben befutott középpályás még azt a szívességet is megtette „Tengerésznek", hogy a félpályától alig pár lépésre magas ívben lőtte el a labdát. Ahogyan azt a népmesékben mondanák, a kapus megevett egy köböl mogyorót, megtört egy zsák diót, és még úgy is odaért, de csak belekapni tudott a játékszerbe.

Annak idején Nayim Londonban többször kapura lődözött a félpályáról némi férfias virtuskodás keretein belül Paul Gascoigne-nyal, és a kitartó gyakorlás meghozta eredményét. Talán Seamannek is csatlakoznia kellett volna hozzájuk? Igaz, akkor nem fogadták volna a későbbiekben egy olyan kellemes kis dalocskával a Spurs stadionjában őt a gonosz hazai drukkerek, amelynek az a lényege, hogy amikor az a Nayim nevű megviccelte őt a félpályáról... Sőt, a Zaragoza megyében lévő Trasmoz nevezetű település főutcája sem azt a nevet viselné, hogy "Nayim gólja", azaz „Gol de Nayim", amelynek ugyan a középpályás a névadó keresztapja, de Seaman a keresztanyja.

A Nayim gól, amely érdekes módon „félpályás gól"-ként maradt meg a köztudatban.

Nayim félhonfitársa, a spanyol Roger García egy éven belül háromszor is kis túlzással a stadionkapuból vette be az ellenfél hálóját, egy alkalommal, espanyolos korában a Rayo Vallecano ellen egyenesen 55 méterről, de a Huelvának is saját térfeléről talált be, szintén a 2002-03-as idényben. Le is igazolta az akkoriban felfutó Villarreal, amelynek színeiben csúnyán megtréfálta a Galatasaray amúgy nem kispályás kapuvédőjét, Faryd Mondragónt is. A bombalábú Roger anno nagyon szépen indult a Barcában, fiatalon alapember lett, majd mindenki úgy gondolta, hogy az ezredforduló után újra felível pályája. Nem így történt: sérülései miatt alig 30 évesen, az Ajaxban szögre akasztotta rugós cipőjét. Mezszámát, a 14-est nem sokkal később vissza is vonultatták - no nem miatta, hanem mert egykoron ezt hordta a nagy Johan Cruyff.

A Roger kódnevű föld-levegő rakéta.

Szériánk nyitó darabját olvasván látogatóink a szerző segítségre siettek, több olyan nevet felsorolva, akikről szívesen olvasnának még. Legyen meg hát az ő akaratuk!

Elsőként foglalkozzunk Gianni Comandinivel. Az 1977-es születésű csatár a Cesenában és a Vicenzában is szórta a gólokat, majd a Milanhoz igazolt, ahol mindössze két gólt jegyzett, ám mindkettőt a nagy rivális Inter ellen. Az U-21-es válogatott üdvöskéje később megfordult az Atalantában és a Genoában is, majd alig 29 esztendősen visszavonult a Ternana gárdájából. Most étteremtulajdonos.

Kapusoknak is lehet nagy napjuk: a német labdarúgás Duckadamját Manuel Riemann személyében találta meg egy kedves NSO-olvasó, aki (mármint a kapuvédő) 18 éves fejjel a Wacker Burghausen színeiben valósággal kivédte a Bayern München sztárjainak szemét egy Német Kupa-meccsen. Jelenleg kezdőkapusa a harmadosztályban vitézkedő munkaadójának.

Comandini nagy napja: ő lőtte az első két gólt az Inter kivégzésekor.

Nézzünk át Angliába is, ahonnan elsőként a még mindig csak 26 éves Neil Mellort idézzük fel, aki a Liverpool saját nevelésű fiataljaként az ilyenkor szokásos lépcsőfokok megmászása után, ha nem is hamar, de beverekedte magát a kezdőbe. 2004 novemberének először az Arsenalnak lőtt győztes gólt a 90. percben egy bajnokin, majd tíz nap múltán a BL-ben az Olympiakosznak is beköszöntött, és adott egy gólpasszt. Nem sokkal később a Newcastle-nek is gólt lőtt, amelyről akkoriban nem sokan vélték volna, hogy mindeddig az utolsó premiershipes találata lesz a jelenleg a Prestonban profiskodó csatárnak, akit ottlétekor Priskin Tamás kiszorított a kezdőből...

Szintén a futball Lost sorozatában kapott szerepet, de még önerőből kiiratkozhat onnan az evertonos James Vaughan. Az 1988-ban napvilágot (pontosabban ködöt és esőt) látó támadó 2005 áprilisában debütált a „nagyok" között, 16 éves és 271 napos fejjel korrekorderként, majd mivel még gólt is szerzett, a Premiership legfiatalabb gólszerzőjévé avanzsált (Király Gábort felköszöntve). Később sem állt hadilábon a gólszerzéssel, ám többször is igen súlyosan megsérült, jelenleg kölcsönben, a Derby Countyban keresi egykori önmagát. Reméljük, megtalálja.

Mellor Arsenal-szomorító bombája.

A két említett ánglusnak még bőven van ideje kiírnia magát sportlegünkből, ám ha Basile Boli kikerülne onnan, az lenne csak a meglepő. Kedves olvasóink is jól emlékeztek arra a gólra, amit a kötött izmú bekk fejelt a BL 1993-as döntőjében. Igen hamar elfelejtettük, hogy eme emlékezetes fejes (és az a másik sem volt piskóta, amellyel az acélkemény Stuart Pearce-t fegyelmezte meg, de ezt egy másik cikkben már megénekeltük) mellett éveken át alaptagja volt a „nagy" Marseille-nek és a francia válogatottnak.

Hasonló (góllövő) cipőben jár az algériai Rabah Madzser, aki két világbajnokságon is megfordult, számtalan gólt szerezett a válogatottban, mégis csak onnan emlékszünk már rá, hogy az 1987-es BEK-döntőben egy káprázatosan pimasz sarkalással alázta meg a Bayern München védelmét, ráadásul ezzel a találattal egyenlített a későbbi győztes, a Porto. Ez a találat (a Lutra album és a Turbo rágógumi mellett) a szerző gyerekkorának meghatározó pillanata volt.

Két olyan magyar játékossal zárjuk minisorozatunk középső részét, akikre szintén a kedves NSO-olvasók hívták fel figyelmünket. Kiss István egy III. Kerületi TVE-Ferencváros bajnokin szerzett győztes gólt a Fáy utcában, amely akkoriban nagy visszhangot váltott ki, nem úgy Kiss későbbi karrierje.Az Óbudáról később Zuglóba, a BVSC-hez szerződő Kiss szólója azóta is a 4–3-as Kerület-sikerrel zárult meccsre kilátogató Fradi-drukkerek rémálmainak tárgya, nem beszélve Hrutka Jánosról, aki nagyon csúnyán elszállt... 

A Ferencváros színeiben a lila-fehéreknek rúgott góllal írta be magát a magyar futball történelmébe egy erdélyi (akkori) fiatal, Szenes Sándor, még 1990 augusztusában. Az FTC-játékosnak az Újpest elleni volt első mérkőzése az NB I-ben, és rögtön egy duplával tette emlékezetessé. Akkoriban a szurkolói hadak többsége úgy vélte, hogy a Ferencváros és esetleg a válogatott hosszú időre megtalálta húzóemberét. Nem így történt...

Kissé elkalandoztunk a szerző által kitűzött határoktól, de ez némileg az olvasók felelőssége is, hiszen jobbnál jobb, kihagyhatatlan nevekkel, ötletekkel bombázták szét előző cikkünk fórumát. A múlt héten beharangozott „egytornás" játékosok felelevenítése így a jövő hétre marad, addig is várjuk további ötleteiket!