A máltai szégyen után Kisteleki István nem mond le, Bozsik Péter nem mond le, a játékos, aki címeres mezt húzott és húzhat magára, nem pirul, mondván, ő profi, ő csak előre néz, merthogy ez van, ilyen a világ, majd jön a következő meccs, majd nyerünk mi még...

Persze minek is idegeskednének, nem az ő bűnük a Málta– Magyarország 2–1-es förmedvénye, nem tehetnek arról, hogy a törökök elleni vereséggel már szombaton elpukkant egy álomgömb, nem ők a felelősei a norvégok elleni 1–4-es budapesti égésnek sem.

Nem tehetnek semmiről. Ebben a sportágban szisztematikus munkával már mindent tönkretettek, halálra ítélt játék mifelénk a futball – döglődik. Az évek során közhellyé érett kifogásokkal a futballszakmát képviselők kihúzzák magukat a felelősség alól, ám most már nem szabad tőlük elfogadni mentségként, hogy majd a következő meccsen kijavítja a hibát a válogatott.

A máltai szégyen részeseinek a felelőssége ugyanis óriási, így az elnöknek, a kapitánynak, az edzőknek, a játékosoknak; mindazoknak, akik irányítanak, határoznak, cselekednek, cseleznek, rúgnak, fejelnek. A súlyos kudarc apropóján éppen ezért ki kell mondani azt is, ami kellemetlen, mondjuk azt is, hogy soha olyan lusta válogatottja nem volt a magyar futballnak, mint amilyen a mostani, és soha olyan szenvtelen vezetősége nem volt a szövetségnek, mint amilyen a mostani.

A Málta elleni Európa-bajnoki selejtező minden részletében modellezte azt a katasztrofális nemtörődömséget, amely manapság jellemző futballunkra és a kirakatba állított nemzeti csapatra. A világnak nincs még egy olyan kapitánya, akit az aktuális díjmeccs előtt nem érdekel az, hogy az ellenfél miképpen is játszik; aki nem veszi azt a fáradságot, hogy feltérképezze, vagy feltérképeztesse az aktuális ellenfelet; a világnak nincs még olyan szakvezetője, aki legyint arra, hogy a válogatottját menetrend szerinti járattal utaztatják el a soros összecsapás helyszínére, és aki nem háborog amiatt, hogy a játékosainak nem tud edzést vezetni a meccs előtti napon, mert a repülőgép késő este landol, és csak alvásra marad idő.

A szakmai közömbösség még azoknak is feltűnik, akiket amúgy nem foglalkoztat az, hogy milyen háttérmunka előzi meg a válogatott mérkőzéseit – a többségében fájó kudarcokkal végződő összecsapásait –, akik nem figyelik árgus szemekkel, hogy melyik pályán tűnik fel a kapitány, merre jár külföldön mecscset nézni...

S most hiába hallani az érvelést: a magyar futball minden baját nem lehet elverni a kapitányon, mégis azt kell mondani, a máltai gyalázatban súlyos felelőssége van Bozsik Péternek (és persze azoknak is, akik a munkáját „segítik”), még akkor is, ha az amúgy angyali türelmű, a hétköznapokon szimpatikus, szeretnivaló szakember ezt a felelősséget lesöpri a válláról. Csődöt mondott a taktika, hogy rövid passzos játékkal kell eljutni az ellenfél kapujáig (Málta ellen olyan rövidek voltak a paszszok, hogy nem is láttuk őket...), és egyszer már magyarázatot kellene adni arra is: miért a meccshiánnyal küzdő, avagy éppen a csapatkeresés időszakát élő, rosszabb esetben éppen klub nélkül szédelgő játékosok lépnek pályára címeres mezben?

De ne legyünk mohók, kérjük számon csupán azt: a kapitánynak igenis törődnie kell azzal, hogy a csapata hogyan utazik, milyen lehetőségek mellett készülhet fel, hogyan akklimatizálódik.

Mert – gondoljuk balga kívülállóként – egy igényes szakember számára a meccs előtti utolsó edzés (még a lötyögős is) sok mindent megmutathat. Még a magyaros módi szerinti cicázásból is lemérhető, hogy egy labdarúgó feszült, oldott, motivált, tompa; hogy ennek ott fáj, amaz félősen kapkodja a lábait, és mindezen adott esetben éppen az utolsó edzésen látottak fényében lehet segíteni.

Törődni illenék azzal, hogy a meccsen mutatott produktum az edző hozzáállását is tükrözi, sarkítva a lényeget: a máltai játékosok éppen annyival voltak motiváltabbak, mint amennyivel nagyobb odafigyeléssel készült fel a meccsre cseh kapitányuk, Dusan Fitzel.

Sokan mondták azt, hogy Bozsik Pétert félteni kell a kapitánykodástól.

Ha csak a válogatott máltai meccséből indulunk ki (de ide sorolhatjuk a norvégok, a törökök elleni vergődést is), akkor a feladat valóban meghaladja az erejét.

A szerda esti Eb-selejtező után után nem is kellene folytatnia.

Pedig sokan azt mondják, ennél jöhet még rosszabb is, azonban a helyzet az, hogy a Málta elleni 2–1-es vereségnél már nincs lejjebb...