Továbbjuthat a Loki!

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.07.13. 23:19
Címkék
Nem vitás, Dzsudzsák Balázs az egyik legngyobb szurkolója a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Debrecennek. A válogatott középpályás két éve ott volt az Elfsborg elleni BL-meccseken, ma már a PSV svéd légiósaival latolgatja az esélyeket. Jó hír: a klubtársak is a DVSC sikerére fogadnának!

„Nyugi, a Loki robog tovább!”

Dzsudzsák Balázs utánozhatatlan stílusában, lebilincselő lendülettel mondja ezt korábbi csapata, a DVSC Kalmar elleni, szerdán 20 órakor kezdődő Bajnokok Ligája-selejtezője előtt.

A válogatott középpályás csapata, a PSV németországi edzőtáborba készül, előtte pedig rövid szabadságot kaptak a holland sztárklub futballistái. Dzsudzsák Balázs rögvest hazaugrott megölelni szüleit és nővérét, és persze kilátogatott az Oláh Gábor Utcai Stadionba is korábbi csapatához, mert immár sikeres profiként, a csapatot jól ismerő kívülállóként is szorít a hajdúsági együttesnek.

„Sajnos kedden már vissza kell mennem Hollandiába, így nem lehetek ott a lelátón, hogy teli torokból szurkoljak a Lokinak – mondta Dzsudzsák Balázs. – De bizakodó vagyok, ugyanis két svéd klubtársam, Andreas nIsaksson és Ole Toivonen is azt mondta nekem: a Kalmar lényegesen gyengébb, mint az Elfsborg. Én több dvd-felvételt is mutattam a Debrecenről, ezek alapján megállapíthatták: a magyar csapat jobb, kreatívabb futballra képes. Megjegyezték, ha Rasmus Elmet sikerül kivenni a játékból, ha őt semlegesítik, akkor nem lehet baj.”

Dzsudzsák Balázs két évvel ezelőtt ott volt a svédek elleni BL–selejtezőn, amelyen rúgott gól nélkül (két mérkőzésen 0–1) hullott ki a Loki.

„Az egy gyenge Dzsudzsák volt – nevetett a középpályás, amikor ezt az emléket idézzük fel. – Azóta tudom, hogy minden fejben dől el! Akkor azt a fontos meccset tapasztalatlan labdarúgóként vártam, és napokig izgultam azon, hogy tele lesz a stadion, közvetíti a tévé, háromgólos előny kellene, és be kellene jutni a Bajnokok Ligájába! És ez a fajta stresszelés szép lassan görcsbe rántja a lábakat, napokkal a kezdő sípszó előtt már nem akartam enni, a várakozás elvette az étvágyam. Ha az ember tisztességesen edz, nem kell félnie, de ha mentálisan nincs rendben, képtelen koncentrálni. Ha most a Kalmar ellen készülnék, mindent elkövetnék azért, hogy ne jusson eszembe a mérkőzés, kikapcsolnám az erre utaló gondolatokat. A mérkőzés előtti taktikai értekezlet után bőven elegendő elkezdeni a ráhangolódást, amely annyiból áll, hogy elhiteted magaddal: jó vagy, nem kell félni, meg tudod verni a jobbhátvédet. Vagyis mindenki a saját részfeladatával törődjön! Még akkor is, ha kemény az ellenfél, akkor is, ha a szünetig nincs meg a vezető gól.”

Dzsudzsák Balázs azt mondja: a mai magyar válogatott sikerei is a mentális erőben kereshetők.

A futballista szerint a nemzeti csapatban játszók elhitették magukkal, hogy képesek győzni


folytatás...
Legfrissebb hírek

Címvédő férfi strandkézi-válogatottunk kikapott a spanyolok elleni Eb-elődöntőben

Kézilabda
35 perce

Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG fair play díját

Egyéb egyéni
52 perce

Fellebbezés az evezős ob-n; Bene Dorottya győzött

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: a 9. helyért játszhat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2 órája

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
2 órája

Asztalitenisz: az ifjúsági fiúcsapat továbbra is menetel az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik