Tessék most már forintosítani!

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2009.07.10. 23:05
Címkék
Már csak formalitás a döntés – mondta korábban Kisteleki István, az MLSZ elnöke annak apropóján, hogy vajon ki nyeri el a magyar bajnoki mérkőzések televíziós közvetítési jogát. Ehhez képest csütörtökön mégsem született döntés. A Sport Tv tartotta kihívója, a Digi Tv ajánlatát, így biztos befutónak tűnt, de csak a jövő héten dől el, ki közvetíthet a következő három esztendőben.

„Felteheti a kellemetlen kérdéseit” – fogadta Kisteleki István MLSZ-elnök az NS megkeresését. Nyilván a szövetség első embere sem felejtette el, hogy lapunk felvetéseire szombaton azt mondta: az NB I közvetítési jogaiért harcba szálló Digi Tv ajánlatát tartja az opciós Sport Tv, így szinte bizonyos, hogy nála maradhat a jog. Amint arról beszámoltunk: az új piaci szereplő az eddigiekhez képest hatalmas összeget, évi 800 millió forintot kínált a meccsek közvetítéséért, de a Sport Tv tulajdonosa, a Chello Central Europe Műsorszolgáltató Zrt. úgy döntött, megadja, amit riválisa kínál.

Kívülről nézve egyszerűnek tűnik minden – persze nem az.

Közvetítésügyben csütörtökön az MLSZ elnöksége volt hivatott határozni, de a döntés mégsem született meg.

„A helyzet valójában az, hogy az ajánlatokban szerepeltek olyan tételek, amelyek nem forintosíthatók – mondta Kisteleki István. – A tét nem kicsi, hiszen milliárdos üzletről van szó, és elhiheti, számomra az a fontos, hogy a tizenhat élvonalbeli együttes a lehető legjobban járjon. Ne feledjük, a következő három évre elkötelezi magát a magyar labdarúgás, nem árt tehát a kellő óvatosság. Valóban úgy tűnt, hogy a Sport Tv lehet a befutó, de rengeteg olyan kérdés került szóba a csütörtöki ülésen, amelyre nem lehetett pontos, egzakt, számszerű választ adni. Ezért azt mondtam, inkább üljünk össze még egyszer, rágjuk át magunkat a vitatott pontokon, keressünk válaszokat a kérdésekre. ”

Egészen pontosan: az elnök megkérdezte az egyik klubtulajdonost, tudja-e, mennyi pénz jár csapatának akkor, ha a Digi Tv a befutó, és mennyi, ha a Sport Tv.


folytatás...
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik