Mesterhármas!

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2009.06.17. 01:14
Címkék

Még ha csak EU-bajnokság is, nem árt megbecsülni, ha több ringbe lépő esetén a magyar válogatott százszázalékosan zár egy napot nemzetközi versenyen. Odensében a második napon hárman húztak kesztyűt Kovács László csapatából, ketten közülük az éremküszöbre léptek, Szellő Imre pedig már azon is túljutott.

A tavaly Cetniewóban bronzérmet szerző Szellőnek az újrázás már tuti, köszönhetően annak, hogy a norvég Alexander Ullnes Hagen után a török Ömer Aydogant is megverte. Jóllehet, a magyar vezérkar azt jövendölte, hogy „nem fogunk unatkozni”, viszonylag gyorsan egyértelművé vált: a tavalyi olimpián ötödik Szellő lesz Ungvári István (48 kg) után a második magyar érmes Dániában.

Kellemes meglepetés, hogy kedden a másik két magyar szereplő is megőrizte dobogós esélyét. Varga Miklósé (60 kg) kevésbé az, neki illett megvernie a török Fatih Kelest („Kicsit többet vártam tőle, de örömteli, hogy amikor kellett, tudott zártan bokszolni” – értékelte a 13:8-as sikert Kovács kapitány), Móna Imrétől (75) viszont kevesen várták, hogy ilyen könnyedén túljut az olasz Salvatore Griecón.

„Kétszer nagyon szépen alávágott, öröm volt nézni” – így Kovács László, miután a debreceni fiatal 12 pont különbségű győzelmével bejutott a legjobb nyolc közé. Rajta kívül még hatan bokszolnak szerdán éremért a magyar csapatból, de ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, elvégre a többségnek meccse sem volt még. „A verseny most kezdődik. Ezután kell lavírozni, mostantól van tét is” – jegyezte meg a szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Prágában játszik az Arsenal; Orbán kezdő a Man. City ellen – élő BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
21 perce

BL-alapszakasz: Leipzig–Manchester City

Bajnokok Ligája
25 perce

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
34 perce

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
35 perce

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
37 perce

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
50 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
1 órája

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
1 órája