Rendet rendelettel

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.05.26. 00:48
Címkék

Milyen jól hangzik: a világ legsikeresebb kajakoshölgyei a világ legeredményesebb női edzőjével készülnek, legalább a négyesben – s e párosításból csak jó sülhet ki. Ráadásul Fábiánné Rozsnyó Katalin készítette fel annak idején Janics Natasát és Kovács Katalint, szakmailag a legtöbbet nyilvánvalóan ő tette azért, hogy háromszoros, illetve kétszeres olimpiai bajnokok legyenek. Logikusnak látszik újraegyesíteni e társaságot, akár az egész magyar válogatottat, a szövetségi kapitány döntése erre irányul, rendet akar tenni egy olyan mikrovilágban, amely hű tükre a szétforgácsolódott magyar társadalomnak. De lehet, hogy rendelettel mégsem megy. Pedig kompromisszumra képesnek tűnnek a felek, még sincs megegyezés. Fábiánné hajlandó Storcz Botond szövetségi kapitány jelenlétében Szolnokokon foglalkozni a négyessel, ez az ő válasza a helyzetre. Kovács és Janics is, úgy tűnik, hajlik rá, hogy részt vegyen ezeken az edzéseken, Kozák Danutával együtt Szegedről járnának át Szolnokra, kizárólag a legnagyobb egység gyakorlásaira – ez meg az ő ajánlatuk. Storcz Botond viszont azt mondja: a női válogatott edzőtáborának a helyszíne Szolnok, a Szegedről való ingázásnak nem híve a távolság miatt sem. A központosításnak viszont igen, mint kezdő kapitány érthető és alapvetően támogatható is ez az elképzelés, viszont nagyon magasan van előtte a mérce már az első megméretése, a jövő heti szegedi világkupa előtt: minden erejét össze kell szednie, hogy átugorja. Részben talán önmaga előtt tette máris túl magasra a lécet, hogy egyből egy irányba húzzon az a válogatott, amelyben többéves, egyre súlyosabb feszültségek alakultak ki. Egy egyéni sportág nagy egyéniségeit összezárni egy ingerszegény edzőtáborban kockázatos vállalkozás, egyelőre úgy tűnik, már az összeköltözés sem működik. Megoldani csak egyféleképpen lehet: lemondással. Nem a kapitányi posztról és nem is feltétlenül a kapitány részéről – intelligencia és önkritika kérdése, hogy lesz-e, aki rájön: hol hibázott.

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályosék

Bajnokok Ligája
4 perce

Kozák Luca ötödik lett 100 gáton, Klekner Hanga döntőbe jutott rúdugrásban

Atlétika
11 perce

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
21 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
21 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
40 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
1 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája