Holtágba került bajnokok

Vágólapra másolva!
2009.05.26. 00:48
Címkék
Hétfőtől már Szolnokon, Fábiánné Rozsnyói Katalin irányítása alatt kellene készülnie a jelenleg még öttagú, Kovács Katalin és Janics Natasa fémjelezte női kajaknégyesnek. Ismerve a versenyzők és korábbi edzőjük közötti viszonyt, szinte természetes, hogy Szegeden maradtak. Szerintük ott, a kapitány szerint viszont Szolnokon jobbak a feltételek.

„A szövetségi kapitánynak egyeztetnie kell a világ legjobb versenyzőivel és edzőikkel. Én két hete beszéltem is vele, jeleztem, hogy csak Szegedet tudjuk elképzelni edzőtáborként, ő azt mondta, rendben. Aztán az utolsó pillanatban, a múlt héten megváltoztatta ezt a döntést, én ezt nem tartom korrekt eljárásnak – mondta Csipes Ferenc, Kovács Katalin és Kozák Danuta edzője. – Itt van Szegeden az egész olimpiai csapat, a szövetségnek az lenne a dolga, hogy a legjobbaknak a legjobb feltételeket teremtse, miért mennek szembe ezzel? Nem értem, illetve nagyon is értem.”

A tréner úgy folytatta, a háttér nem publikus. Felvetésünkre viszont megerősítette, hogy nem Szolnok itt a lényeg, hanem Fábiánné Rozsnyói Katalin: „Ott kényelmesen, a családi házából vezetheti az edzéseket, valószínűleg ha Szegeden lenne háza, más lenne a helyzet. Össze sem lehet hasonlítani a körülményeket, Szegeden légkondicionált szobákban lakhatnak a lányok a vízparton, de más a víz és más a pálya is. Jövő hétvégén szegedi világkupa lesz, nem szolnoki. Fábiánné az utóbbi tíz évben sem a párost, sem a négyest tekintve nem volt hajlandó közösködni, én viszont belementem abba, hogy a négyesedzéseken Szolnokon gyakoroljanak, és abba is, hogy Fábiánnéval, pedig ez indokolhatatlan. De más mércével mérnek minket. A kapitány érve, hogy helyben legyenek a lányok a négyes gyakorlásához, a sok ellenérvvel szemben elég gyenge, jól tudja, hogy kibékíthetetlen ellentét feszül Fábiánné és a versenyzők között, a békéért mégis drasztikus eszközt akar bevetni. Korábban is fenyegetett minket, nem tudunk mit csinálni, akkor ebben a másfél hétben nem leszünk válogatottak. A szegedi világkupa után két hét szünet jön és újabb válogató. ”

Lehetnek azonban súlyosabb következményei is a Csipes-tanítványok és a Szegeden Kovács László irányításával készülő Janics Natasa döntésének.

„Amikor kineveztek a válogatott szövetségi kapitányának, egyértelművé tettem, hogy a központi felkészülésben hiszek, minimum szakáganként, hiszen egy helyen azért nem férnénk el mind – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány, akinek szavai szerint majd szétment a feje, annyi telefonbeszélgetése volt a kialakult gondok miatt. – Azért döntöttem Szolnok mellett, mert ott tudnak jobban felkészülni, van kilenc pálya, olyan hosszú a holtág, hogy sosem érnek a végére, el tudnak menni mind külön-külön is edzeni egyesben. Tisztában vagyok vele, hogy a női válogatott nem barátok gyülekezete, a négyesen kívüli edzéseken Szolnokon nem is zavarnák egymást.”

A Fábiánné nyári rezidenciájára vonatkozó kérdésünkre a kapitány elmondta, nem az edzőnő a kulcsszereplő, több évtizedes szakmai eredményeit viszont nem lehet megkérdőjelezni. Az elmúlt időszakban pedig, mint hozzátette, Szeged és Szolnok is képben volt mint a női válogatott edzőtáborának helyszíne, ő úgy tájékoztatta az érintetteket, hogy később fog dönteni erről. De mi lenne, ha átjárnának Csipes Ferencék a négyesek edzéseire Szegedről Szolnokra, ahogyan ők szeretnék?

„Másfél-két óra utazás, nem megoldható – válaszolta a kapitány. – Ha nem jelennek meg kedden, úgy tekintem, hogy semmibe veszik a döntésemet, de nem szeretnék erőből politizálni. Önmagukat zárják ki a keretből, ez nem fenyegetés, de mégis, mi lenne, ha mondjuk egy játékos nem jelenne meg a vízilabdacsapat edzőtáborában? Nem lehet állandóan a versenyzőkhöz alkalmazkodni, ne egy-egy sportoló mondja meg, hogy mi legyen, van edzőjük és van a válogatottnak irányítója. Én pedig azt szeretném, ha válogatottként viselkednének. Egyszer le kell zárni a múltat, nem szabad tovább a régi sérelmeket hordozni. Az visz előre, ha jobban összedolgoznak, és nem széthúznak. Hosszú távon így tud működni a keret.”

Rövid távon viszont a szegedi világkupán, úgy fest, nem lesz jelen az egységes magyar válogatott, más kérdés, hogy ettől még lehet eredményes, például a mostani Fábiánné-tanítványok, Benedek Dalma és Paksy Tímea révén. Középtávon Kovács Katalinék sorsáról – ha nem költöznek kedden Szolnokra – az elnökség fog dönteni.

Legfrissebb hírek

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
25 perce

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
33 perce

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
1 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
1 órája

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
1 órája

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik