A mélybe szálltak Shearer szarkái

2009.05.24. 23:10
Címkék
Balszerencsés góllal szenvedett vereséget és esett ki az élvonalból a Newcastle, amelynek – mivel a Hull is kikapott – csak egy pontra lett volna szüksége a bennmaradáshoz. A „szarkákkal” ellentétben a két magyar érdekeltségű csapat, Fülöp Márton Sunderlandje és Halmosi Péter Hullja megmenekült.

Hiába kezdett ígéretesen a Newcastle az Aston Villa ellen – Damien Duff lövését Brad Friedel védte, majd Steven Taylor lövésénél Carlos Cuéllar a gólvonalról mentett –, a „szarkák” elbúcsúztak az élvonaltól. Pedig jó 13 percig eksztázisban ünnepeltek a vendégdrukkerek, miután Darron Gibson bombagóljával a Manchester United vezetést szerzett a Hull ellen, azaz az újonc csúszott kieső helyre. Aztán balszerencsés találattal a Newcastle is hátrányba, egyben a kiesők közé került: Gareth Barry lövése megpattant Duff lábán, és onnan a kapuba vágódott…

Az egyébként roppant gyengén futballozó Newcastle Michael Owen becserélése ellenére sem volt képes betalálni, ami részben annak volt a következménye, hogy a birminghamiek ígéretükhöz híven nem feltett kézzel mentek ki a pályára. Bár a szurkolók megtapsolták a Newcastle játékosait és menedzserét, azt még nem tudni, hogy az utolsó nyolc meccsre kinevezett Shearer marad-e az együttesnél.

„A fájdalom mellett némi dühöt is érzek – összegzett a korábbi kiváló támadó. – Szomorú nap ez a klub számára, de legyünk őszinték, az egész idényben rosszul teljesítettünk. Tény, hogy megérdemeltük a kiesést, ahogyan a másik két együttes is. Nem ez a legjobb pillanat, hogy a jövőmről beszéljünk. Hamarosan leülök a tulajdonossal és a klubvezetőkkel, aztán eldöntik, milyen irányban haladjunk tovább. Egy biztos, a nyáron teljesen újjá kell építeni a csapatot.”

A veresége ellenére bennmaradó Hullnál is lehetnek változások, de Paul Duffen klubelnök szerint majd csak az ünneplés végeztével, pontosabban az azt követő másnaposság elmúltával hoz döntéseket. Bizakodásra semmiféleképpen sem adhat okot, hogy a Halmosi Pétert nélkülöző „tigrisek” a Kuszczak – Rafael, G. Neville, W. Brown, De Laet – Nani, D. Fletcher, Gibson, Welbeck – L. Martin, Macheda összeállítású Manchester Uniteddel sem bírtak. Phil Brown menedzser kedvét természetesen ez sem rontotta el.

„A félidei eredmények tükrében érzelmi hullámvasutazás volt az utolsó negyvenöt perc, de sikerült megmenekülnünk, és őszintén mondom, ez pályafutásom legnagyobb eredménye – nyilatkozta a 49 esztendős szakember. – Főleg, hogy korábban arról álmodoztam, ötvenévesen is élvonalbeli csapat kispadján ülök majd.”

A Hullhoz hasonlóan a Sunderland is a Premier League-ben maradt. A Roy Keane utódául kinevezett Ricky Sbragia bejelentette lemondását, igaz, ez csak részben hatotta meg Niall Quinn elnököt. Ő azt mondta, lehet, hogy Sbragia nem lesz Fülöp Mártonék edzője, de hogy a Sunderland alkalmazásában marad, az biztos. A Newcastle mellett a Middlesbrough volt a játéknap nagy vesztese: Gareth Southgate csapata is csatlakozott a már korábban kieső West Bromwichhoz.

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
19 perce

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
21 perce

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
25 perce

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
35 perce

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
48 perce

Autósport: díjat alapított Dávid Sándor emlékére az MNASZ

Egyéb autó-motor
1 órája

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
1 órája

Gazsó Péter: A fordulópont a németek elleni negyeddöntő volt

Kézilabda
1 órája