Stílszerű búcsú

2009.05.23. 23:58
Címkék

Az ötszörös világbajnok svéd Jörgen Persson pontja zárta az idei férfi Extraliga döntőjének beillő találkozót, a BVSC–Celldömölk rangadót. A svéd klasszis Lindner Ádámmal játszotta a nap utolsó találkozóját a zuglói szaunában, ahol a csarnokban uralkodó mintegy negyvenfokos meleg ellenére is szépszámú közönség gyűlt össze. A nézőtéren olyan személyiségek foglaltak helyet, mint a kétszeres világbajnok Gergely Gábor, vagy a korábbi szövetségi kapitány, Berczik Zoltán.

Nem sokon múlott, hogy ne Perssoné legyen az utolsó szó – már csapattársa, Zwickl Dániel is befejezhette volna az összecsapást, ám hiába állt fel 0:2-ről Podpinka András ellenében, végül vereséget szenvedett a játéknap hetedik mérkőzésén, így a svédre maradt a döntés. Érdekesség, hogy két meccsel korábban épp Persson volt az, aki Molnár Krisztián legyőzésével biztosította a hatvanéves BVSC jubileumi, huszonötödik bajnoki címét. „Már az első pillanattól fogva szeretettel fogadott mind a közönség, mind a csapattársak, mind a vezetőség –mondta a svéd sztár búcsúzóul. – Most ugyan egy évig Németországban játszom, ám ha nem öregszem ki addig, könnyen lehet, visszatérek még Budapestre.”

A mérkőzés zárásaként a vezetőség és a csapattársak is ajándékkal búcsúztak a klasszistól, akinek köszönhetően ebben az évadban ismét felfigyeltek a hazai asztaliteniszre, nemcsak itthon, hanem szerte a világban is.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
17 perce

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
52 perce

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
59 perce

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
1 órája

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
1 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
3 órája