Latvala optimista

2009.05.23. 23:58
Címkék

A hatból négy gyorsasági szakaszt megnyert, és majd’ negyven másodperces előnnyel vezet a Szardínia-ralin a Ford fiatalabbik finnje, Jari-Matti Latvala, aki azért is különösen boldog a pozíciója miatt (és amiatt, hogy újból padlógázzal száguldhat), mert sorozatban három versenyt fejezett be bukással, s közülük az egyik igazán veszélyes volt. Latvala azt mondja, igyekszik megtartani az éllovas pozíciót, mert bár az esélyét a világbajnoki címre már elvesztette, szeretne legalább valamit visszaadni a csapatának azért a munkáért, amit a sikeréért elvégeztek. A finnt honfitársa, a szintén fordos Mikko Hirvonen követi, őt pedig elenyésző különbséggel az idény során eddig százszázalékos francia ralizseni, Sébastien Loeb. Noha a különbség első hallásra nagynak tűnik, a Citroën-pilóta művelt már csodákat, s Latvala is tart tőle. „Loeb okosan versenyez. Meg kell várnunk, amíg szombaton begyújtja a rakétákat” – mondta Latvala. Jó hír a magyar drukkereknek, hogy a Mayer Gábor, Tagai Róbert páros a két pontot érő hetedik helyen száguld az N-csoportban, s eddig gond nélkül veszi az akadályokat a trükkös szardíniai pályákon. „Harminchét fok van, az autóban meg van ötven, úgyhogy nem fázunk – mondta a navigátor, Tagai Róbert. – Az első nap mindig óvatosak vagyunk, de még így sem kapunk annyit kilométerenként, mint korábban. Az eredménnyel pedig természetesen elégedettek vagyunk...” A verseny szombaton hat gyorsasági szakasszal folytatódik.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
17 perce

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
52 perce

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
59 perce

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
1 órája

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
1 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
3 órája