Fontos döntések

2009.05.23. 23:58
Címkék

Több fontos döntés is szüle tett a Magyar Olimpiai Bizottság pénteki elnökségi ülésén. A tagok elfogadták az ifjúsági olimpiai csapat felkészítésére szánt 40 millió forintos állami támogatás sportágak közötti felosztási javaslatát, emellett az is biztossá vált, hogy a csapatvezetői tisztet Molnár Zoltán és Gyulay Zsolt felváltva tölti be.

Mint arról már korábban is írtunk, az ifjúsági olimpia ötlete Jacques Rogge NOB-elnöktől származik, s első ízben jövőre Szingapúrban rendezik meg – a cél a sportolás népszerűsítése a fiatalabb korosztály körében. A magyar keretet jelenleg 220 fiatal alkotja, az ő ünnepélyes csapatgyűlésük szintén pénteken volt a Syma-rendezvénycsarnokban. Az ifjúsági olimpiai és a vancouveri téli olimpiai csapat sportegészségügyi felügyeletének vezetésével dr. Berkes Istvánt bízták meg.

A másik örömteli hír, hogy jóváhagyták a Bay Béla edzői ösztöndíj kritériumait, azaz a MOB évi 60 millió forintot fordít az olimpiai kerettagokkal foglalkozó szakemberek felkészítésére. Ötvenen érintettek – elsősorban második vonalban dolgozó edzők –, ők a londoni olimpia végéig havi nettó 100 ezer forint juttatást kapnak.

„A hatvanmillió forint újabb üzenet: a sportolóknak és szakembereknek átadott autók, valamint az Olimpiai Életút Program negyvenmillió forintja mellett újabb kezdeményezéssel támogatjuk olimpiai sportágainkat” – mondta Schmitt Pál elnök.

Az ülésen hivatalosan is elköszönt Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi és jogi igazgatója, aki júniustól a londoni olimpia szervezőbizottságában dolgozik.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
18 perce

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
34 perce

Antonelli alatt megadta magát a Mercedes – Azeri Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
45 perce

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
49 perce

India lesz az országúti kerékpáros vb házigazdája 2032-ben

Kerékpár
1 órája

Megsérült a francia válogatott védője, visszatér a Real Madridhoz

Minden más foci
1 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
1 órája

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2 órája