Az új Bombázó a szurkolók kedvence

Kissé kaotikus volt ez az egész, mert senki sem tudta, egyáltalán hol kellene fogadni a csapatot. Akadt, aki péntek este már tíz óra körül mezben, sálban sétálgatott a korábbi „aranybulik” helyszínén, a Kossuth téren, ám itt a Kárpát-medencei református találkozó dekorációit bontogatták a munkások. Azt ugyanakkor a klub elöljárói is tudták, hogy valahol össze kell „ereszteni” a Diósgyőrből hazatérő focistákat a drukkerekkel, végül úgy döntöttek, hogy az Oláh Gábor utcai stadionnál lesz a randevú. Szájról szájra terjedt a hír, hogy a Loki-pályánál lesz a fogadás, így néhány százan voltak a bejáratnál, amikor éjfélkor feltűnt a bajnokokat szállító sárga autóbusz. Ilyenkor nehéz – s talán felesleges is – szellemes rigmusokat farigcsálni, a népek nem is sokat teketóriáztak, felzúgott a Debrecenben lassan megszokottá váló „Bajnokcsapat, bajnokcsapat!” kórus, majd vastaps, s némi, nyakba locsolt pezsgő kíséretében kászálódtak le a futballisták a járműről.

Nem volt hatalmas a tömeg, de aki eljött, lelkesen ünnepelt, s éppen a létszám miatt valóban családias lett a hangulat. Nem voltak sem kordonok, sem biztonsági őrök, mindenki odamehetett a focistákhoz egy gratulációra, békebeli dzsemborit idézett a fieszta. Az aranyról lecsúszó újpestiek szolid cikizése mellett („Mindig jövőre…”) egy szemüveges fiatalember felemlegette a DVSC legősibb riválisának számító Nyíregyháza nevét, persze véletlenül sem pozitív összefüggésben. Csakhogy ezt a szabolcsi megyeszékhelyen született Rudolf Gergelytől alig két méterre kiabálta, nem csoda, hogy a barátja oldalba bökte, s a válogatott csatárra mutatott. A srác elharapta a mondatot, majd az eseményeket a szeme sarkából követő Rudolf Gergellyel együtt jót derült a szituáción.

Valódi problémát csak a résztvevők egyre hevesebb