Álmodtak egy világot...

„Álmodtam egy világot magamnak” – csendült fel a hangszórókból, hogy aztán ötezer torok kiabálja túl a technikát: „… itt állok a kapui előtt, adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt…”

Ámen.

A fohász helyénvaló, hiszen a Győr arra készült, hogy a BL-győzelemmel a mennybe emelkedjen. A hangulat – kell-e mondani – adva van ehhez. Van az úgy, hogy hiába tűz a nap és hiába örvend jó egészségnek az ember, mégis kirázza a hideg. Mondjuk azért, mert az Aréna előtt olyan látvány fogadja, hogy mindjárt borsózni kezd a háta. Piros-fehér-zöldbe, illetőleg zöld-fehérbe öltözött mindenki (de tényleg mindenki!), aki nem, az a szomszédos bevásárlóközpontból tévedt ide. Na persze, az áruházban nem kapni olyan pólót, mint itt: „2009. BAJNOKOK LIGÁJA DÖNTŐ” – hirdeti a fehér alapra festettzöld felirat. Akkora sor kígyózik a pult előtt, hogy az eladó alighanem órákon belül belép a milliomosok táborába. Keresünk egy másik trikót is, amelyiket esetleg a finálé után dobnak piacra, kiderül azonban, hogy az ETO végső diadalát hirdető felsőket még nem gyártották le. Vagy csak ez a hivatalos verzió, különben pedig ott lapulnak a leragasztott dobozokban.

Az őrület a negyvennégy évvel ezelőttit idézi

Libabőr II.: amikor Pálinger Katalinék kijönnek melegíteni, kis híján leszakad a csarnok menynyezete, olyan hangerővel üvölti a nép, hogy „Hajrá, Magyarország!” Elég csak egy pillantást vetni a lelátón kifeszített lobogókra, és nyilvánvalóvá válik: az ország minden szegletéből érkeztek drukkerek – a többség természetesen Győrből, a becslések szerint négyezren. Százan Dániából, aranyosak, mosolygósak, egyikükön Kovacsicz Mónika meze feszül – eszünkbe jut, egy magyar győztese biztosan lesz a sorozatnak. Igaz, ami igaz, tizenegynéhánynak sokkal jobban örülnénk…

Nagyra becsült, sokat megélt kollégánk meséli: az őrület a negyvennégy évvel ezelőttit idézi, amikor az ETO futballcsapata a Benficát látta vendégül. No, nem Győrben, ugyanis a stadion – csakúgy, mint most a csarnok – alkalmatlannak bizonyult a BEK-meccs megrendezésére, el is kellett vinni a Népstadionba. Nyolcvanezren voltak ott, itt meg ugye ötezren, de a légkör, fogadni mernénk, cseppet sem volt felemelőbb akkor, mint most. Sőt.

Pálingerék mosolyognak. Ez jó jel. Vérten Orsolya lövi a találkozó első gólját. Ez még jobb. Kár, hogy az első győri hétméteres kimarad. Aztán a második is. Majd a harmadik is… Olybá tűnik, a Viborg kapusa otthon hagyta a nyugtatóit: Katrine Lunde-Haraldsen még azt is őrjöngve fogadja, hogy az előtte védekezők a földbe gyalulják Tomori Zsuzsannát vagy épp Simona Spiridont. A dánok amúgy sem bánnak kesztyűs kézzel ellenfelükkel: kihasználva, hogy néhányuk felépítése az NDK-s úszónőkéhez hasonlít, ott ütik a mieinket, ahol érik. Egy-két egyenest látva felötlik bennünk, hogy érdemes lenne a Viborg női ökölvívó-szakosztályát is beindítani.

Fájdalom, a kézilabda sem megy rosszul nekik, az első felvonás 14–10-es vendégelőnnyel ér véget. A kórus, a csodálatos magyar kórus mégis azt énekli, hogy győzni kell – bár ebben a pillanatban, no meg bő harminc perc múlva kiegyeznénk az egygólos vereséggel is…

Holott…

De nem. 26–23-ra nyer a Viborg, 50–49-es összesítéssel viszi is haza a kupát. Azt a kupát, amely a mérkőzés előtt a főbejárattal szemben volt kiállítva, az érintette meg, aki csak akarta. Ahogy elnéztük, nem akadt olyan győri, aki ne fotózkodott volna vele, kivételt csupán a kézis lányok képeztek. Nyilván abban bízva, hogy a 2010-es döntőig lesz rá módjuk és idejük…

A vereség után is megtelt a Városház előtti tér

Hát ez a kellemes elfoglaltság most a dánoknak jut osztályrészül. A győrieknek marad az ezüst, biz’ isten, ahogy elnéztük a nyakukban, az is szépen csillog. A világ második legjobb együttesének tulajdonába kerültek a medáliák, habár az összesítésben mindössze egygólos differenciára való tekintettel még azt sem merném kijelenteni, hogy a Viborg a legjobb. Maradjunk annyiban, a másik legjobb. Ünneplik is tisztességgel, ám ez semmi a győri fiesztához képest!

A győrihez, igen, hiszen a vereség után is megtelik a Városház előtti tér. Aki Veszprémből tér haza, egyből ide vezet az útja; a szurkolók valamivel hamarabb futnak be, mint a játékosok. S mivel „alapból” is vannak itt drukkerek, többen jönnek össze, mint másutt egy meccsen. A zsebkendőárus rossz boltot csinálna itt, vigasztalni tudniillik senkit sem kell, az ember csodálja is a győrieket, hogy így tudnak mosolyogni egy elvesztett BLdöntőt követően is. Igazuk van persze, mit keseregjenek, amikor van mit, és van kiket ünnepelni.

A győri lányoknak is jutott aranyérem

A rajongásig szeretett játékosokat egyenként szólítják a színpadra, aki eddig el volt kenődve, uram bocsá’, sírt a vereség miatt, annak is mosoly ül ki az arcára. Még szebbé teszi az estét, hogy a szpíker hamarosan kihozza Európa legjobb női csapatának az ETO-t, mondván, az elmúlt három esztendő nemzetközi eredményeit összevetve magasan a zöld-fehérek voltak a legjobbak. Nem csoda, hogy a „ki a világ legjobbja?” kérdésre ezrek vágják rá: „az ETO!” Fülelünk, ám egy Viborgot sem hallunk…

A hangulat fokozódik, majd a tetőfokára hág: Borkai Zsolt polgármester bejelenti, hogy mivel a Békéscsaba délután nyert a Debrecen otthonában, a Győr a magyar bajnok! Köztünk szólva: szép is lett volna, ha nem jut arany erre a napra…

Azon a bizonyos kapun pedig jövőre is be lehet lépni.