Gyengébb játékkal is győzött a Kaposvár

A játékosok libasorba álltak, már túl voltak a bemutatkozáson, a két csapatkapitány, Zahorecz Krisztián és Tóth Mihály éppen a levegőben pörgő érmét figyelte, ám Prukner László még mindig nem bukkant elő a játékoskijáró végén.

A Rákóczi vezetőedzője utolsóként sétált ki a pályára, és mikor meglátta, hogy Gálhidi György türelmetlenül várta őt a gyep szélén, hogy a kilencven perc előtt kezet rázhassanak, Prukner László mosolyogva meghajolt a DVTK edzője előtt.

Ekkor még mindkét tréner vidámnak tűnt, de amikor helyükre értek, arcuk feszültségről árulkodott: Gálhidi György keresztbe tett lábakkal papírt szorongatott, míg a hazaiak edzője állva támaszkodott a kispadnak.

„Gyorsíts rá!” – ordított a harmadik percben torka szakadtából Prukner László a labdát óvatosan vezetgető Pest Krisztiánra. Bizony, nyugodt tempóban kezdődött a mérkőzés, aminek érzékeltetésére talán elég annyit írnunk: a Diósgyőr kapujában álldogáló Köteles Lászlónak először a 39. percben kellett a labda után „dobnia” magát.

Rengeteg hiba csúszott a Kaposvár játékába, s amikor a Rákóczi két támadója, Zsolnai Róbert és Nemanja Nikolics sokadjára nem értette meg egymást (két futballistának negyedszerre sem sikerült tíz méteren belül egymáshoz passzolnia), egy szurkoló dühösen üvöltött fel: „Ilyen nincs!”

Hogyne lenne! A két csatár a következő támadásnál is rosszul passzolt egymáshoz…

Az első félidőben a Diósgyőr játszotta a tudatosabb futballt: a védelem nem rugdosta el a labdákat, a hátvédsor előtt szereplő Djordje Kamber erőtől duzzadva kapcsolódott be a támadásokba. Bár egyik csapat sem játszott ellenállhatatlanul, a DVTK tűnt meggyőzőbbnek. Aztán amikor egy drukker ismét tenyerébe temette az arcát egy újabb elrontott passzt követően, az addig teljesen veszélytelenül futballozó Nemanja Nikolics első helyzetéből a kapuba talált.

A fordulást követően két perc sem telt el, amikor a fiatal játékvezetőnek, Németh Ádámnak félbe kellett szakítania a mérkőzést: a lelátón a helyükről felálló kaposvári szurkolók rémülten kiáltottak orvosért, amikor látták, hogy a kerítés mellett (éppen a Hajrá Rákóczi! transzparens alatt…) magatehetetlenül esik össze valaki. A rosszul lett idősebb drukkert a mentő vitte el, a Rákóczi pedig egy fokozattal feljebb kapcsolt, távoli lövésekből növelhette is volna előnyét.

A diósgyőri kapu ekkor már többször is veszélybe került, Köteles Lászlónak kétszer is a léc alól kellett kitolnia a labdát, mégsem lehetett az mondani, hogy a DVTK játéka szétesett volna. A vendégek a fejpárbajok közül a legtöbbet megnyerték, határozottan léptek oda egy-egy belépőt követően, a támadások viszont túlságosan lassan fejlődtek fel, lám, a sok passznak is megvan a hátránya.

„Gyerünk, gyerünk!” – adta parancsba a kispad mellett ekkor már álldogáló Gálhidi György, és a mérkőzés végére óriási lett a hajtás: a Diósgyőr rohant az eredmény után, a Kaposvár pedig megpróbált gyors ellentámadásokat vezetni.

Kiszenvedte a győzelmet a somogyi együttes, a lefújást követően pedig Prukner László az elsők között robogott az öltözőbe…