A véletlen ereje

Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című írásának tanulsága, hogy a legjobb szándékkal mindent elkövethetünk egy nemes cél érdekében, de a vakvéletlent nem győzhetjük le: a mű főszereplője, Matthäi rendőrfelügyelő egy befejezetlen nyomozás után végül megkeseredett benzinkutasként végzi. Hasonlótól a Magyar Kézilabda-szövetség versenybizottságának tagjait éppenséggel nem féltjük, de az biztos, hogy ha nincs Görbicz Anita súlyosnak tűnő sérülése, mindenki hamar elfeledkezett volna róla, hogy zárt kapuk mögött kellett lejátszani az FTC–Győr bajnokit. Pedig minden olyan szépen alakult! A drukkerek kihágásaival arányos büntetést reklamáló Maglódi Lajos ügyvezető is azt mondta, hogy az FTC minden hazai meccse kiemelt kockázatú esemény, de nincs elég pénz rendezőre – ha innen nézzük, logikus következmény a szövetségi döntés. És bár attól nem kellett tartani, hogy a – már bocsánat! – tét nélküli összecsapás vad petárdaháborúba és rendbontásba fullad, ha ne adj Isten beengedik a drukkereket, valószínűleg hamar napirendre tért volna mindenki az ügy felett, elvégre az érintettek számára fontosabb meccsek következnek. Valójában ugyanis teljesen mindegy volt, mi történik a Népligetben kedd este. A hét végi BL-döntőre készülő Győrnek ez a meccs nem volt sokkal több erős edzésnél, ráadásul a következő fordulóban, május 24-én a Békéscsabát fogadja, és minden tiszteletünk mellett nyilván simán megveri. Addigra a BL-finálét is letudja, helye lesz a felhőtlen vigadalomnak – mégiscsak más úgy locsolni a pezsgőt hajnalban a városháza erkélyéről, hogy másnap reggel nem a BL-ellenfél, a Viborg miatt, hanem más okból fáj az ember lányának a feje. A Fradinak pedig jól jött volna ugyan a két pont a második helyhez, de reálisan nézve erre nem volt sok esélye – neki elsősorban a Debrecen elleni, május 22-i meccs számít, az ezüstérem sorsa akkor dől el. Szóval langyos döntetlennel minden rendben lett volna. Aztán a véletlen átírta a forgatókönyvet: a Győr túlságosan kényelmes volt, Görbicz Anitának is játszania kellett, és bár az ETO ügyesen kihozta a végén a kívánt, semmiről sem határozó ikszet, elveszítette megsérült vezérét – épp az évad legfontosabb meccse előtt. Így már nem lehet egy vállrándítással elintézni az egész történetet. Félreértés ne essék, a sérülés fatális véletlen, nem varrnánk a szövetség nyakába. De arra mindenképp figyelmeztet az eset, hogy minden ilyen döntésnek súlya van: nem lehet a paragrafusok mögé bújni.