Hatékony volt a Hertha

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2009.04.25. 23:50
Címkék
Az őszi berlini mérkőzés után idegenben is 1–0-ra győzte le a Hoffenheimet a Hertha, amely pénteki sikerével felkapaszkodott a tabella második – Bajnokok Ligája-indulást érő – helyére.

Ez azért a maga nemében cso dálatos: az újonc Hoffenheim tízmérkőzéses nyeretlenségi sorozattal (hét döntetlen, három vereség) a háta mögött vágott neki a Hertha elleni meccsnek, mégis telt ház, 30 150 néző fogadta a csapatokat. A felfokozott hangulat át is ragadt a hazaiakra, akik úgy vágtattak át a sárga lapjai miatt eltiltott Dárdai Pált nélkülöző berliniek középpályássorán, mintha nem is létezett volna. Más kérdés, hogy Jaroslav Drobny kapuja előtt elfogyott a tudományuk, ha úgy tetszik, továbbra is szembetűnő volt az egész tavaszi idényre kidőlő Vedad Ibisevic hiánya. Bár az is igaz, hogy Christoph Janker sistergős lövésénél azért észnél kellett lennie a rövid felső sarkot lefedő hálóőrnek.

S milyen az élet, az addig jobbára csak futballozgató Hertha a 41. percben megszerezte a vezetést: Marko Pantelics hozta játékba a jobbösszekötő helyén érkező Patrick Ebertet, aki éles szögből kilőtte a rövid alsó sarkot, megszerezve idénybeli második Bundesliga-találatát; az elsőt még az első fordulóban szerezte. Megmozdulása végül három pontot ért a vendégek számára, akik az őszi 1–0 után ugyanezt az eredményt érték el a Hoffenheim ellen (akkor a most eltiltott Andrij Voronin volt eredményes), s pénteki győzelmükkel felkapaszkodtak a tabella második helyére, megelőzve a Bayernt és a Hamburgot. Utóbbi csapattal pedig a jövő héten a Bajnokok Ligája-indulást érő harmadik hely megszerzése szempontjából kulcsfontosságú mérkőzést játszanak.

Legfrissebb hírek

Superliga: Csíkszereda–Farul

Minden más foci
43 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
46 perce

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, s nem túlzás azt mondani, hogy a legjobbkor

Spanyol labdarúgás
51 perce

Gyalogtúra a Nyakas-hegyen – de futni is lehet!

Csupasport
53 perce

A férfi kéziválogatott simán legyőzte Olaszországot Tatabányán

Kézilabda
1 órája

Kriza Anna hetedik lett a cselgáncs Grand Slamen

Egyéb egyéni
1 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
1 órája

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik