Jönnek az év meccsei

Gyanús a háttérzaj, a szavak falsul hangzanak, úgy, mint amikor a beszélgetőpartner autóban ül.

Még nem értek vissza Győrbe?

Még nem értünk vissza Budapestre! – replikázott Böőr Zoltán, a szerda este az MTK elleni 2–2-vel a Magyar Kupa döntőjébe jutó Győri ETO középpályása. A harmincéves futballistát a mezőny legjobbjának választottuk, többek között csapata első gólja miatt – amelyet speciel ő szerzett.

A Hungária körúton hagytak valamit?

Terapeutához, csontkovácshoz tartunk Pákolicz Dáviddal és Józsi Györggyel. Nincs semmi baj, engem a kíváncsiság űz, a többiek a megelőzésre esküsznek, mostantól kezdve ugyanis a júniusi záróráig szerda, szombat ritmusban játsszuk majd a meccseket – hála az égnek!

Jobb így?

Sokkal.

A tudósítások önt emelték ki szerdán az ETO játékosai közül, s lapunktól szintén megkapta a mezőny legjobbja titulust.

Az egymást érő sérülések vészkorszakán túl minden elismerésnek örülök, egy-egy apró visszajelzés, pozitív reakció megerősítéssel ér fel. Szóval köszönöm a címet, bár részemről ez csupán alapjáték volt. Képes vagyok kapura veszélyesebb futballra, igaz, ez – végtére is csapatjátékról van szó – nem csak rajtam múlik. A szerdán mutatott teljesítménynél rám nézve jóval nagyobb a kívánalom az edző, a társak és a közönség részéről is – nem beszélve Böőr Zoltánról.

Eszükbe jutott, hogy a győri célból kiindulva – amely a nemzetközi kupaindulást jelenti – tulajdonképpen valamelyest az edzőért, Dragoljub Bekvalacért is játszottak?

Elsősorban mindenki magáért, ennek következményeként pedig a közös sikerért harcol, nem egyes emberekért, éppenséggel a vezetőedzőért. Akinek nem kínál elegendő motivációt a Magyar Kupa döntője, az eláshatja magát. A Hungária körúti visszavágó előtt azt mondtuk: a szerdai az idény meccse. A Honvéd elleni finálénak nyilván ugyanez lesz a felütése...

Örül a Honvédnak? Kispesten a véleményüket vállalók inkább az MTK-ra voksoltak.

Az utóbbi megjegyzésnek örülök, azt bizonyítja, amivel egyébként tisztában vagyok: a riválisok nem szeretnek ellenünk futballozni, mert komplikált mutatvány két vállra fektetni minket. A tavaszi eredményeink ezt bizonyítják, elvégre a bajnokságban és a kupában is veretlenek vagyunk.

Szóval ki is hirdethetjük az idei MK-győztest?

Kétesélyes a párharc, mindamellett egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nem mi nyerünk. De azt sem, hogy erről a honvédosok ne ugyanígy vélekednének, csak persze fordítva. Az ETO tavaly húsz év után bronzérmes lett a bajnokságban, most kupát nyerhet...

Hány év után?

Huszonöt... Várjon, nem is, Józsi Gyuri súg: harminc év után. Az egymérkőzéses döntő híve vagyok, beleadsz apait-anyait, de így is csodálatos élményben lesz részünk – tapasztalatból mondom, a DVSC-vel kétszer masíroztunk el az aranyig.

Tudja, hogy a mérkőzések időpontja egybeesik az európai klubsorozatok, az UEFA-kupa és a Bajnokok Ligája fináléjával?

Sebaj, azokat a meccseket Győrben biztosan kevesebben nézik majd.

Megfogalmazható, miben, miért jobb a tavaszi ETO az őszinél?

Szerencsésebbek vagyunk, elég, ha a szerdai elődöntőre vagy a múlt hét végi, DVTK elleni bajnokira gondolok. Miskolcon három kettőre nyertünk – lehetett volna fordítva is. Egyszerűen jobban jövünk ki a necces helyzetekből.

Dragoljub Bekvalac mit tesz ehhez hozzá?

Katonás fegyelmet követel. Ha azt látja, hogy egyetlen pillanatra is kihagy a figyelmünk, felemeli a hangját. Nincs pluszfeladat, nincs pénzbüntetés, de nem született még olyan labdarúgó, aki imádta volna, ha az edzője leüvölti a fejét. Néha egy elrontott passz is kiveri nála a biztosítékot. Nincs megállás, nincs lazítás. A kulcsszó a siker: akarni kell, közösen, ez a lényeg.