A doktor úr...

A doktor úr.

A jogi diplomás védőt mókából sokszor csak így szólítják a társak. Tiszteletből. Szélig Viktor az, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot, igazi csapatember, akinek mindig van néhány kedves szava társaihoz. A pályán kívül kenyérre lehet kenni, készséges, megfontolt, intelligens – a jégen azonban képes elborulni. No itt nem is arra a vicces, felejthetetlen, csodálatos jelenetre gondolunk, amikor a tavalyi, szapporói divízió 1-es világbajnoki „döntője” után a duda pillanatában mámoros hévvel indult be a kispadról, és fejelte le kis híján a palánkot, hanem a kemény, roppant kemény, kegyelmet nem adó, igaz, nem is kérő szigorú bekkre. Aki ha kell, durvaságért sem megy a szomszédba, akit nem lehet megfélemlíteni. És tegyük gyorsan hozzá: a sportszerűséget sohasem feledve!

„A mi pozíciónkban muszáj felkötni azt a bizonyost, használni az erőt, máskülönben megette a fene” – mondta egy aktuális adok-kapok után. Amelyből persze már jóval kevesebb van, mint korábban, amikor afféle faltörő kosként, esetenként túlpörögve akarta megváltani a világot. Mára alaposan letisztult a játéka: egyértelműen jót tett neki a légiósélet, a franciaországi, brianconi tapasztalatok tették kiforrott, érett játékossá, akiről Pat Cortina nyilatkozta Szapporó után: „Szélig Viktor? Megbízható, mint egy svájci óra.”

Hm. Ha ezt Svájcban is bizonyítani tudja (valahogy az az érzésünk, ez nem lehet kérdés), akkor a megfigyelőknek is megakadhat rajta szemük. A papírforma alapján a francia válogatott ellen sorsdöntő mérkőzést játszhat csapatunk az alsóházi körmérkőzéses szakaszban, ekkor rengeteget érhet az ellenfél csatárainak alapos ismerete, a velük szemben megvívott temérdek ütközet. A doktor úr ugyanis végig jegyzetelt. Sok van a fejében…