Ünnepelt edzőből közellenség

BUDAI MIKLÓSBUDAI MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2009.04.14. 23:09
Címkék

Bár hosszú pályafutását sikeres szakmai munka, kiemelkedő eredmények jellemezték, neve összeforrt Marseille városával, ahol 1969. december 3-án a magyar válogatott 4:1-re kikapott a csehszlovák együttestől, és története során először nem jutott ki a világbajnokságra. A magyar csapat szövetségi kapitánya Sós Károly volt, 100. születésnapja alkalmából emlékezünk rá.

A Vasasban indult a pályafutása, 1930 őszén játszott először élvonalbeli mérkőzést. Kezdetben a jobbfedezet posztján futballozott, majd középfedezetként alkotott maradandót, de többször a csatársorban kapott szerepet. Később a miskolci Attilában, majd a Nemzeti csapatában futballozott, közben Franciaországban is játszott a St. Malo, majd az Ales együttesében. Pályafutása 1937-ben teljesedett ki, amikor a Budafoknak rövid idő alatt alapembere, sőt edzője is lett. Játékosként a Budafok helyére lépő Gammában játszott utoljára 1939 őszén, a magyar élvonalban összesen 105 alkalommal lépett pályára.

Edzői karrierje a Gammában egyre fényesebb lett, keze nyomán élcsapattá vált a gyári együttes. Vidéki együtteseknél is dolgozott (Szombathely, Salgótarján, Dorog), ahol a – nem túl látványos – csapatépítéssel tűnt ki.

Nem volt jellemző rá, hogy sztárklubokkal szerezzen babérokat: a Ferencvárosnál az ötvenes évek első felében dolgozott, amikor Kinizsi volt az együttes neve, piros-fehér a színe, és minden ellenszél dacára képes volt dobogóesélyes gárdát kialakítani. A Honvédnál 1957 nyarától edzősködött, amikor a csapat ezer sebből vérzett, ám 1958-ban csak hajszállal maradt le a bajnoki címről, 1959-ben pedig Középeurópai Kupát nyert. A magyar bajnokságban 496 mérkőzésen ült az edzői kispadon.

A hatvanas években KeletNémetországban járult hozzá a futball fejlesztéséhez, 1964-ben a tokiói olimpián a harmadik helyen végzett csapatával.

Kissé váratlanul, 1967 végén hazahívták és kinevezték szövetségi kapitánynak. Az első évben mindössze két mérkőzés jutott neki, az Eb-negyeddöntőben a szovjet csapat elleni meccsek. Siker a Népstadionban (2:0), bukás a Luzsnyikiban (0:3). A vb-selejtezőkön a Sós-legénység remekül rajtolt, a nagy rivális csehszlovák csapatot itthon 2:0ra legyőzte. Bár Koppenhágában váratlanul kikapott a válogatott, a prágai fellépésen 2:0-ra, majd 3:1-re vezetett, de a vége 3:3 lett. A szabályok szerint a csoportban pontazonosság esetén harmadik mérkőzés döntött. Nos, ez volt a híres marseille-i. Akkor valóban százezrek hördültek fel a kudarc nyomán, és Sós Károly azonnal lemondott.

Pályafutása ezzel zárult, pedig alig múlt hatvanéves. Még két évtizedig járta a pályákat, és adta a tanácsokat a fiatal edzőknek. Több mint másfél évtizede, 1991-ben hunyt el. Azóta nehéz számon tartani, hány „Marseille” érte a magyar labdarúgást, ám a kudarcok gyakorisága miatt egyre kevesebben törődtek vele. Hiába, 1969-ben még közellenségnek lenni is rang volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik