Ez nem részletkérdés

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.03.28. 01:04
Címkék
A kérdéses diffúzora miatt támadott, jelen állás szerint szabályos autókkal induló Williams, Toyota, Brawn hármas pilótái voltak a leggyorsabbak az Ausztrál Nagydíj első napján.

Nem a Brawn-istálló autóinak remekléséről szólt az idény első hivatalos edzésnapja, az Ausztrál Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén a Williams-Toyotát kormányozó Nico Rosberg volt a leggyorsabb. Ami azonban a leginkább érdekes, hogy a tréningeken az első hétben volt a Williams, a Brawn és a Toyota két-két pilótája, akik egyaránt a verseny előtt kérdésessé vált diffúzort használják. A gépátvételkor és három csapat hivatalos észrevételét követően a sportfelügyelők tárgyalása után is szabályosnak vélt alkatrész tehát olyannyira fontos az idény kezdetén, hogy látható előnyt ad a használóinak.

Christian Horner, a csütörtöki „feljelentők” egyike, azaz a Red Bull csapatfőnöke elárulta, hogy miközben utolsó próbálkozásképpen fellebbezést terveznek a felügyelőtestület ítélete ellen, a gárda főhadiszállásán már azt elemzik a mérnökök, hogy miképpen lehetne lemásolni valamelyik módszert.

„Nem várhatunk, ebben a helyzetben minden nap kulcsfontosságú – mondta Horner. – Ám nem egyszerű megoldásttalálni, mert az egész télen tervezett autó viselkedését alapvetően befolyásolhatja a diffúzor módosítása, ami egyébként sem olcsó mulatság.”

Horner szerint a Williams, a Toyota és a Brawn előnye valós, azaz amíg a többi csapat nem fejleszti ki a maga „új értelmezésben” megtervezett diffúzorát, ezek az istállók csatáznak a győzelmekért. Érdekes, hogy az egyetlen, aki a hat pilóta közé befért, éppen Horner versenyzője volt: a hazai pályán száguldó Mark Webber negyedik lett.

Amíg a szakértők egy része biztosra veszi a diffúzoruk miatt remeklők sikersorozatát, a többiek úgy vélik, a pénteki szabadedzés után ugyanott járunk, mint a téli tesztelések végeztével, azaz nem derült ki, hogy ki mit tud. A szabadedzéseken ugyanis ugyanúgy szabadon választhatják ki teendőiket a csapatok, mint a felkészülés során, tét először a hivatalos időmérőn lesz.

Lehetetlen igazságot hirdetni, ez részben a szombati időmérő, részben a vasárnapi futam után derül ki. Vagy még akkor sem.

Visszatérve a csapatok és Bernie Ecclestone között folyó vitára, amelynek egyik lehetséges folyományaként az Ausztrál Nagydíj bojkottja is szóba került (ez a veszély azóta elmúlt), egymás után születnek meg az érintett felek nyilatkozatai. Az istállók szervezete (FOTA) azzal reagált Ecclestone hétközi kitálalására – amelyben kiderült, hogy Flavio Briatore a melbourne-i futam kihagyásával fenyegette meg az F1 gazdasági vezetőjét –, hogy ha egy csapat bojkottot hirdet, a többi is mellé áll, és az egész azért került szóba, mert Ecclestone 2006-os, 2007-es és 2008-as pénzekkel tartozik. Az elöljáró erre azt mondta, senkivel szemben sincs adóssága, mert miután 2007 végén lejárt a Concorde-szerződés, különkülön egyezkedik a csapatokkal. Péntek este ismét az istállók térfelén pattogott a labda, amelyek nyomatékosították, nem múlt el a bojkott veszélye – viszont nem a teljes nagydíjra tervezik, legfeljebb egy szabadedzésen marad üres a pálya.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
2 perce

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
7 perce

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
22 perce

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
22 perce

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
43 perce

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
49 perce

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik