Megtörné az átkot a Fradi

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2009.03.14. 01:47
Címkék
Megszakítaná NB II-es korszaka kínos sorozatát a Ferencváros: a zöld-fehér együttes visszaminősítésétől kezdve képtelen felülmúlni az aktuális idény legnagyobb riválisát. Ami viszont nem sikerült az elmúlt két évben, összejöhet az idén: az FTC átgázolhat ellenfelein, szombaton kiütheti a mögötte loholó Bőcsöt. Pénteken már hétezer-ötszáz jegy elkelt a meccsre!

Bobby Davison, a Ferencváros angol mestere elismeri, hogy jelentős erőfelmérő vár csapatára a Bőcs elleni bajnokin, de nem hajlandó foglalkozni azzal a statisztikával, amellyel szembesítettük. Persze érthető, hogy a szakembert hidegen hagyja az az időszak, amely alatt nem ő irányította a zöldfehérek szakmai munkáját, ugyanakkor tény, az NB II Keleti csoportjának mezőnyéből kiemelkedő FTC-re is hatással lehet a másodosztályba történő száműzetés óta tartó átok: a Fradi szégyenszemre visszasorolása óta képtelen felülkerekedni aktuális legnagyobb riválisán.

Nézzük csak: a 2006–2007-es szezonban a nagy rivális Nyíregyházával szemben két döntetlent ért el (idegenben 0–0, hazai pályán 1–1), s bár végül pontelőnnyel zárt az élen a Spartacus, ha az egymás elleni eredmény rangsorolt volna, akkor is a nyírségi gárda jut fel az élvonalba. Az előző évadban aztán a Kecskemét bánt el a Fradival, és verte meg kétszer is a zöld-fehéreket (a KTE otthonában 0–4, az Üllői úton 1–3 lett a vége). A közvetlen riválisok ellen tapasztalt betlizés az ősszel folytatódott: a Bőcs Diósgyőrben 2–1-re nyert. Mi okozza, hogy az FTC nem tudja hozni a legjobbját a bajnoki aranyért folyó harcban szintén érdekelt ellenféllel szemben? Hiába rendezett fiesztát a tavaszi első fordulóban a Fradi és rúgott hét gólt a Tökölnek, garantált a pontveszteség szombaton?

A nyitó napon két gólt jegyző Dragóner Attila amondó: a rossz sorozatok is megszakadnak…

„Nem szabad a mögöttünk hagyott évekre gondolni, történt, ami történt, feldolgoztuk, de most már csak az idei szezonra összpontosítunk – mondta a hátvéd. – Győzelemre készülünk, de nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget annak, melyik csapattal mérkőzünk. Lendületből kell lehoznunk a szezont, minden fordulóban nyerni akarunk! Az edzésen a szimpla futóversenynél is látható, hogy játékostársaim mindegyike győzni akar, óriási a versenyhelyzet a csapatnál, senki sem tudja, a kezdők között vagy a lelátón kap helyet a hét végén, ezért az edzéseken és a meccseken is folyamatosan teljesíteni, bizonyítani kell. Az elvégzett munka arányos a hét végi eredménnyel. A nyitányon megmutatkozott, hogy erőben felülmúlhatatlanok vagyunk, de az összpontosítást és a helyzetkihasználást illetően muszáj javulnunk. A Bőcs ellen hasonló légkört szeretnénk, mint amilyenben az első fordulóban futballoztunk. Persze tudjuk, ahhoz, hogy a közönség mellénk álljon, szórakoztatni kell, gólokkal megköszönni a biztatást.”

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
1 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
2 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik