Urbán Flórián visszatért

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2009.02.19. 06:26
Címkék

A hír duplán is meglepő: az már önmagában is érdekes, hogy Urbán Flórián visszatér Rákospalotára, de hogy a jövőben az utánpótlásban dolgozik, az csak tovább kuszálja a szálakat. Márpedig a 41 éves szakember hosszú tárgyalásokat követően kedden megállapodott a REAC vezetőivel: Urbán Flórián a jövőben utánpótlás-szakágvezetőként dolgozik a klubnál. Az edző a kérdést meg sem várva már mondja is: „Egyáltalán nem zavar, hogy korábban vezetőedző voltam ugyanitt.”

Bár a REAC-ot 2004 és 2006 között irányító tréner eddig még sosem dolgozott az utánpótlásban, kedden már konkrét elképzeléseket vázolt a rákospalotai sportiskola vezetőinek.

„Szeretném, ha az iskolából olyan gyerekek kerülnének ki, akik tisztában vannak a labdarúgás alapjaival – mondta a legutóbb az NB II Nyugati csoportjában szereplő Pápánál dolgozó edző. – Tudnak passzolni, tudják, hogyan kell a lábukat tartani egy-egy lövésnél, hogy edzőiknek később már ne kelljen alapvető dolgokkal foglalkozniuk. Az utóbbi hetekben sokat beszélgettem az iskola elnökével, Sági Ferenccel, és mivel hasonló a futballról alkotott elképzelésünk, minden bizonnyal jó lesz az együttműködésünk. Sok olyan megélhetési edző dolgozik az utánpótlásban, akik csak annyit tesznek, hogy bedobnak egy labdát a srácok közé, de ettől azok még nem tanulnak meg futballozni. Évekig légióskodtam Belgiumban, láttam, hogyan kell foglalkozni a gyerekekkel.”

Urbán Flórián jól tudja: jócskán van mit tennie Rákospalotán. Nem is fog unatkozni, mert utánpótlás-szakágvezetői feladata ellátása mellett a REAC 19 éves csapata is az ő irányítása alá tartozik majd.

Legfrissebb hírek

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
19 perce

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
26 perce

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
55 perce

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
1 órája

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi pólóválogatott: „A két Vigvári szeret csalni. Ha ők számolják a pontokat, akkor...”

Vízilabda
1 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
1 órája

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik