Micsoda újrakezdés!

2009.02.17. 23:16
Címkék

Bár az Arsenal több játékosát kénytelen nélkülözni az utóbbi időben, egy visszatérőnek azért örülhetett az Emirates Stadion közönsége. A tavaly februárban súlyosan megsérülő Eduardo ismét tagja volt a londoniak kezdőcsapatának a Cardiff elleni FA-kupa-párharc újrajátszásán – a napokban felépülő GyepesGábort azonban nem nevezték a vendégek.

Először viszont nem a horvát támadó, hanem Nicklas Bendtner szerezhetett volna vezetést a hazaiaknak, de a dán fejesét követően a labda centikkel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Egy perc múlva ismét betalálhatott volna, miután Samir Nasri lövését hárította a parádézó Tom Heaton, csakhogy a kapus lábbal védte a kipattanót is. Aztán Eduardo pillanatai következtek, a brazil származású játékos kipasszolt a bal szélen futó Carlos Velához, majd a büntetőterületre betörve a kapuba fejelt a fiatal mexikói beadása után – a támadó 2008. február 2. után volt ismét eredményes az Arsenal színeiben. A végig fölényben futballozó hazaiak még az első félidőben megduplázták előnyüket, Nasri bal oldali szöglete után Bendtner csúsztatta a labdát a hálóba.

A fordulást követően továbbra is látványos támadásokat vezettek a londoniak, aminek rövidesen meglett az eredménye. Eduardót buktatták a tizenhatoson belül, és a csatár higgadtan értékesítette a büntetőt, megkoronázva ezzel az estét, így a meccs hőse a félidő közepén tapsvihar közepette vonulhatott le a pályáról.

A végül 4–0-ra nyerő Arsenal az ötödik körben a másodosztályú Burnleyvel játszik, ezen párharc nyertese a Sheffield United–Hull City összecsapás győztesével találkozik az FA-kupa legjobb nyolc csapata között.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
9 perce

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
57 perce

Bombameglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
2 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
2 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2 órája