Juhász, a remek csatár – Szőlő-blog

Juhász Roland megint gólt fejelt, megint győztes gólt. Nem kisebb csapat, mint az Anderlecht színeiben, amely – lehet bár lesajnálni a belga bajnokságot – mégiscsak egy nagy, jó nevű, tradicionális, kontinentális élklub, mégpedig – ez sem mellékes – brüsszeli székhellyel és stadionnal. Megfordul időnként a Bajnokok Ligájában (már Juhász is megélte ezt a liláknál), és mi is nagyon nagyra voltunk vele, amikor annak idején a Fradi az Anderlecht búcsúztatása révén jutott be a BL-be első, és mindmáig egyetlen magyar klubként.De Juhász szerzett már gólt az olasz válogatott, sőt a Milan ellen is, de a lényeg az, hogy mindez csak afféle bónusz, avagy extra (a leendő vásárlók szempontjából), hiszen Roland amúgy középső védő. A posztján pedig úgy szerepel, hogy ha nem fejelne ilyen sok gólt (ebben a bajnokságban ötnél tart), akkor is az egyik legreménytelibb középhátvéd lenne Európában. Vagyis akár a legjobbak közé is léphet, ha két-három éven belül még egy kategóriával nagyobb klubba kerül. Még mindig csak huszonöt éves, s a fejlődése eddig jól nyomon követhető és töretlen volt. Most kellene még egy kicsit előrelépnie (ehhez sok szerencsére, egy jó Anderlechtre és egy nem túl rossz magyar válogatottra is szüksége lesz), s akkor az elmúlt két évtized legmagasabban jegyzett magyar védője lehet. Azaz túlszárnyalhatja Garaba Imre, Róth Antal, Disztl László (az első magyar BL-gólszerző, még a nyolccsapatos lebonyolításban!), Limperger Zsolt, Szalma József, Mészöly Géza, Dragóner Attila, Márton Gábor, Lipcsei Péter és Sebők Vilmos sikereit, akik közül szerintem főként az utóbbi három labdarúgó volt jóval többre hivatott, mint amit elért, jóllehet, az sem kevés.Juhász ma még nem tart előrébb, mint ahová a fent említett hátvédek közül néhányan eljutottak, de ebben a pillanatban megvan rá az esélye – remek fizikai és lelki alkatát, illetve eddigi fejlődését tekintve, valamint azt, hogy szerencsére nem volt eddig olyan sérülése, amely látványosan visszavetette volna a karrierjét. Futballtudásban talán nem jobb Juhász, mint elődei némelyike volt, de szerencséjének, jó természetének és profi mentalitásának köszönhetően messzebbre juthat.Mondhatni azt is, hogy szinte tökéletes utat járt be, olyat, amilyet minden magyar futballistának kívánni lehetne. Stabil NB I-es labdarúgó lett az MTK-ban, játszott összesen jó száz meccset az élvonalban, miközben Róth Antal U21-es, Gellei Imre, majd Lothar Matthäus nagyválogatottjának kerettagja, végül meghatározó védője lett. A külföldi szerződés pedig csak ekkor következett, megfelelő ütemben, megfelelő szintű klubhoz.Olyan sok ugyanis a nagyon fiatalon, óriási tehetségként külföldre kerülő, majd örökre eltűnő játékos, hogy sokkal inkább hiszek a Juhász- vagy Dzsudzsák-féle modellben, s nem csak azért, mert Felcsúton is ezt a filozófiát követjük. (A ötvenes-hatvanas-hetvenes évek pazar magyar védőjátékosai ugyanakkor túl későn vagy egyáltalán nem szerződhettek külföldre, aminek akkor politikai okai voltak – őket meg ez a gyakorlat fosztotta meg a nagy európai karriertől.)Azt viszont tegyük hozzá rögtön, hogy Juhásznak szerencséje volt, semmi több. Nem valamilyen tudatos szisztéma eredménye az ő pályafutása, már csak azért sem, mert már javában NB I-es játékos volt, amikor „kiderült” róla, hogy tulajdonképpen nem is csatár, hanem védő. Ékként mutatkozott ugyanis be az élvonalban, s csak ezt követően került hátra, a védelembe. Végső posztja megtalálásában Egervári Sándornak voltak döntő érdemei, a válogatottakban aztán már csak hátul szerepelt.A baj ezzel nem az, hogy Juhász Rolandnak felnőttként posztot kellett cserélnie. Sokkal inkább az, hogy ez szinte példa nélküli és ritkaságszámba megy a magyar futballban. A játékosokat ugyanis (tisztelet a kivételnek) túl korán beskatulyázzák, s mondjuk valaki azért lesz középhátvéd 13 évesen, mert jó kiállású, magas növésű a kortársai között. Később persze jócskán megváltozik a gyerekek izomzata, alkata, de addigra már a legtöbbjük csak egyfajta poszt követelményeit sulykolja. Pedig az volna a jó, ha mindenki kipróbálna mindent. A csatár tudna a védők fejével gondolkodni és viszont, a játékosok akkor is be tudnák adni a labdát, ha a „másik” oldalra keverednek és így tovább. Talán Juhász is azért olyan gólerős védőként, mert amikor a taktika megengedi, hogy elöl legyen (szögleteknél, szabadrúgásoknál), akkor sokkal otthonosabban érzi magát az ellenfél kapuja előtt, mint sok védőkollégája.A grundon ugyebár mindenkinek minden posztot ki kell próbálnia, csak a legmenőbbek lehetnek folyton elöl, de amíg eddig a kiváltságig eljut valaki, sokszor kell kapuban állni vagy védőként rombolni, kiszolgálni a többieket. Társai mesélik, hogy például még a már sztár Puskás is be-beállt a kapuba edzéseken, mert élvezte, ha kicsit vetődgethet a labdák után. (Abba most ne is menjünk bele, hogy a klasszikus Aranycsapat szinte minden tagja csatárként kezdte, Buzánszky az ifiben gólkirály lett, Lóránt neves profi volt már, amikor még góllövőnek szerződtették Nagyváradra és így tovább.) De hogy ne vádoljanak a régmúltba révedéssel, felelevenítem azt is, hogy Gera Zoltán is többször volt például kapus a válogatott edzésein, aztán ami már cseppet sem puszta móka: az itthon megszokotthoz képest teljesen új szerepkörben lett meghatározó játékosa a West Bromwichnak az angol első osztályban. De a posztoknak a kor előrehaladtával klasszikus változására szép példája Lothar Matthäus, netán Urbán Flórián is, ahogyan ők lépegettek egyre hátrébb, mígnem mindketten középhátvédként fejezték be a pályafutásukat (no és mit gondolnak, hol szerepelt a hajdani zseniális magyar gólkirály és világválogatott támadó, Détári Lajos legutóbb a BLSZ I-ben? A védelemben...) Vagy ott van Huszti Szabolcs, aki a balhátvédtől a jobbszélső posztján át a középcsatáréig sok helyütt bizonyította már, hogy ugyancsak univerzális játékos. Az igazán nagy futballisták sokféle poszton képesek kiemelkedőt nyújtani, legfeljebb akad egy-egy pozíció, ahol ők a legjobbak.Minderre csak azért vesztegettem ennyi szót, hogy elmondjam, mennyire bosszant, amikor 13, 15 vagy akár 17 éves labdarúgók – teljes szülői és edzői egyetértéssel – jobbhátvédnek vagy középcsatárnak tartják magukat, ahelyett, hogy arra törekednének, hogy az egyéni gyakorlások során megtanuljanak a lehető legjobban fejelni, lőni, cselezni, szerelni, passzolni, függetlenül attól, hogy a bajnokikon hol szerepelnek. Tudjuk jól, hogy még egy kapusnak is milyen jól jön, ha képes megcsinálni egy finom cselt, ha lábbal is tud negyven méterre pontosan passzolni, ha fejjel sem ügyetlen, amikor esetleg csukafejessel kell tisztáznia a tizenhatoson kívül. És nincs annál elkeserítőbb, mint amikor egy gyerekfutballista meg sem tanul rendesen fejelni, hiszen ő szélső középpályás, vagy éppen távolról lőni, mert van két másik menő a csapatban, akiknek ez kizárólagos privilégiumuk.Ugyan már!Aki tényleg nagy játékos akar lenni, annak illene mindent tudnia, éppen azért, hogy a különféle edzői elképzeléseknek akkor is meg tudjon felelni, ha éppen nem a kedvenc posztján szerepel. Ebben az esetben lesz a leginkább hasznára mindenkori csapatának, s fogják szeretni igazán a szurkolók.Nos, kicsit elkanyarodtam a témától. Hiszen a lényeg most az, hogy Juhász Roland nemcsak pompás középső védő, de ráadásul nagyszerűen és gólerősen fejel. Sorrendben a harmadik bajnokin fejelt most fontos gólt, s emellett nem lehetett elmenni szó nélkül.Reméljük, felfigyelnek a remek produkcióra Európa legnagyobb klubjainak megfigyelői, trénerei is, de mielőtt telhetetlenek lennénk, szögezzük le, hogy igenis ragyogó karrier az is, ha valaki az Anderlechtnek és hazája válogatottjának lehet meghatározó, stabil tagja.Juhász pedig ezt máris elérte…Szöllősi György