Városmajor: végre valami

2009.02.08. 01:04
Címkék
Végre egy érdekes női bajnoki, és nem a Sopron–Pécs. Azutolsó pillanatig nyílt mérkőzésen csupán egy kosárnyi különbséggel nyert a bajnoki cím védője a fővárosban.

Nagyon nehezen jött össze a meccs, mert kétszer is elhalasztották, először a Sopron, aztán a BSE kérésére, de három a magyar igazság, és harmadik nekifutásra csak sikerült lejátszani. A bajnok játékosain látszott a fáradtság, hogy kicsit nyűg nekik ez a találkozó az Euroligamenetelés kellős közepén, de azért az elejét meghajtották: villámgyorsan nyolcpontos előnybe kerültek, csakhogy a legnagyobb múltú honi kosárcsapatból kis csapattá átlényegülő városmajoriak nem adták olcsón a bőrüket. Bár a palánk alól kissé kiszorultak a magasságbeli és súlybeli hátrányuk miatt, távoli találataikkal jól tartották magukat Mina Makszimovicsék, és a hetedik percben, Zsovár Orsolya büntetőivel már vezettek!

Ez még kétszer fordult elő az első félidőben, tehát a hazaiak ráncigálták az oroszlán bajszát, de a bajnok a második félidőben megrázta magát, és háromszor is elhúzott kilenc ponttal. Kétszámjegyű előnybe azonban nem tudott kerülni, mert a védekezésben roppant lelkes BSE támadásban is rendre rálelt a jó megoldásokra, így meglepetésre szoros maradt a csata még az utolsó negyedben is. Sőt: a 33. percben 59–58-ra a hazaiak vezettek, először a térfélcsere után.

Aztán amikor erre egy 11–0-s soproni roham jött válaszul, elcsendesedett a csarnok, de három egymást követő triplával Farkas Sándor játékosai visszahozták a reményt a győzelemre. Sőt 27.3 másodperccel a vége előtt Kiss Gabriella kosarával egyenlítettek is, majd Jelena Milovanovics duplája után a győzelemért, de minimum az egyenlítésért támadhattak. Allyson Hardy utolsó másodpercben eleresztett hárompontos kísérlete viszont nagyon rosszra sikerült – a légiós faultot reklamált, de nem lett igaza.

Legfrissebb hírek

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
6 perce

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
18 perce

Cseh ellenféllel játszik az Esztergom a női kézilabda Európa-liga-csoportkörért

Kézilabda
18 perce

„Számomra ez egy derbi volt” – hatalmas Milan-drukker az Inter ellen triplázó bruges-i

Bajnokok Ligája
27 perce

Ha van még kötelező győzelem, ez most az – hazai BL-meccs vár a Veszprémre

Kézilabda
45 perce

A Darálóval készült az októberi backyard világbajnokságra

Csupasport
51 perce

Mindkét edző kiemelte Tóth Balázs fantasztikus teljesítményét

Légiósok
1 órája

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
1 órája