Stevens önként ment

2009.01.29. 00:39
Címkék

Ha a három holland nagycsapat bármelyikénél is az edző még a tétmeccsei 43 százalékát (28-ból 12) sem nyeri meg, csak idő kérdése, mikor ávozik. Általában nem önként, de Huub Stevens legalább ebből a szempontból kivétel volt, ő ugyanis a „köztem és a játékosok között hiányzó összhang miatt” ajánlotta fel a lemondását, amelyet a PSV vezérkara el is fogadott. A szezon előtt kinevezett tréner irányításával a PSV a Bajnokok Ligájából és a Holland Kupából már kiesett, a bajnokságban 19 forduló után az éllovastól 15 ponttal elmaradva csak az ötödik, így minden bizonnyal jelentős trófea nélkül zár a tavasszal.

„Az elején nem szimpatizáltunk egymással, ám olyan munkakapcsolat alakult ki, amelyben mindketten tudtunk dolgozni – mondta a váltásról

Dzsudzsák Balázs, a PSV középpályása. – Előtte sem titkoltam, és bárkivel szemben vállalom, nagy kő esett le a szívemről, amikor kiderült, hogy lemondott. Biztos, hogy jó hatással lesz rám a váltás. Nem tagadom, hogy így is sokat köszönhetek Stevensnek, mentálisan rengeteget erősödtem az ő időszaka alatt, a védekezésem is fejlődött, de remélem, végre támadásban is azt csinálhatom, amit szeretek és amihez szerintem értek.”

Egyelőre nem tudni, ki lesz Stevens utóda, a hírek szerint két egykori játékos, Luc Nilis és Phillip Cocu vezetésével zárhatja le a 2008–2009-es évadot a címvédő.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
44 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
44 perce

Takács Boglárka a 8. lett 200 méteren az atlétikai Eb-n

Atlétika
48 perce

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
1 órája

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
1 órája

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
1 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
1 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája